Várjuk leendő elsőseinket felújított, korszerű iskolánkba!

Leendő 1. osztályos tanulók jelentkezési szándéka

A tájékoztató letöltéséhez kattintson a képre!

 

Leendő elsős tanítóink bemutatkozása

 

Golubicsné Pelenczei Gabriella vagyok, 15 éve dolgozom pedagógusként. A tanítás hivatás számomra. Határozott, pozitív szemléletű, sokoldalú, nyitott embernek ismernek. Szeretem a kihívást jelentő, kreativitást igénylő feladatokat. Ezeket az értékeket igyekszem megerősíteni a tanítványaimban.

Amikor a tanító néni is elsős lesz … szép feladat az iskolába lépő kisgyermek tudásvágyát, lelkesedését megőrizni, a tanulást sok-sok játékkal élménnyé varázsolni. Az ovisok életében egy komoly mérföldkő az iskolába lépés. Biztosan várakozással, érdeklődéssel, és talán némi szorongással várják a nagy pillanatot.

Fontos cél számomra a tanulás megszerettetése, ezért óráimat sok tapasztalatszerzési lehetőséggel, mozgással, mesével, énekkel kísérem. Tanóráimon próbálok oldott, barátságos légkört teremteni, ahol szabad hibázni, hiszen az is a tanulási folyamat része. A különböző projektek megvalósításával erősítem és mélyítem a gyerekek megszerzett tudását. A tanulásban képességeiknek megfelelően segítem, támogatom őket.

Oktatási tervemben ötvözöm a hagyományos és a modern tanulási-tanítási módszereket. Legfőbb pedagógiai elvem a következetesség. Igyekszem talpraesett, önállóan gondolkodó, minden helyzetben önmagát feltaláló gyermekeket nevelni a négy év során. Ugyanakkor szeretném, ha a gyerekek azt éreznék, hogy mindenben számíthatnak rám.

A célom, hogy váljanak nyitottá a világra, találják meg, miben tehetségesek.

A gyerekek sikere az én sikerem is.

A közösségépítés szempontjából elengedhetetlennek tartom, hogy tiszteletben tartsák egymás személyiségét, legyenek türelmesek, elfogadóak! Nevelőmunkám során törekszem jószándékú, segítőkész, barátságos és becsületes emberré nevelni őket.

Nagyon fontosnak tartom a családokkal való őszinte, felelősségteljes együttműködést, együtt gondolkodást, a gyerekek harmonikus fejlődése érdekében és a kiegyensúlyozott iskolai évek megalapozásához.

Izgalmas dolog lesz ismét a legkisebbekre hangolódni! Amennyiben úgy gondolják, hogy én leszek gyermeküknek a megfelelő tanító néni, akkor előre is köszönöm a bizalmat!


Dr. Feldmann-Németh Krisztinának hívnak, húsz éve vagyok a pályán pedagógusként, tanítóként. Több alkalommal szerencsésnek érezhettem magam, mert hatodik osztályig kísértem el diákjaimat. Fontosnak tartom, hogy az általam tanított osztály igazi közösséggé formálódjon, és egymásra odafigyelő, nyitott, szeretetteljes légkörben fedezzék fel az iskola izgalmas világát. 

Kiemelt figyelmet fordítok a tanulók közötti fejlődésbeli különbségekre, óráimon nagy hangsúlyt kap a differenciált fejlesztés és az egyéni bánásmód. A csoportmunka és páros munka módszerét, a digitális eszközöket, interaktív felületeket szívesen alkalmazom. Szeretem a kihívásokat, előszeretettel építem be óráimba az általam végzett Kulcsár Mihályné által kifejlesztett mozgásterápia módszereit, elemeit a tanulási nehézségek megelőzésére.

A mindennapos mozgást és levegőzést, a szabadidő kötetlen eltöltését hasznosnak tartom a gyerekek idegrendszerének fejlődése szempontjából is.

Sok játékkal, humorral, stresszoldó gyakorlatok bevezetésével, mindennapos beszélgetőkörrel támogatom a gyerekek lelki fejlődését. A mai rohanó világban egyre inkább szükségét látom annak, hogy időt és energiát fektessünk a gyermekeinket érintő érzések, gondolatok meghallgatására. 

A könyvek és az olvasás szeretetére ösztönzöm tanulóimat, véleményem szerint az olvasás megszerettetése a meséken keresztül egyik fontos küldetésünk is pedagógiai munkánk során.

Hiszem, hogy minden gyermek egyedi és értékes, szeretettel, odafigyeléssel, az egyéni képességek kibontakoztatásával megteremthetők a tanulás alapjai.

Szeretettel és izgalommal várom kis elsőseimet!


Mikó Zsuzsanna vagyok, 2018-ban szereztem tanítói diplomát angol műveltségterülettel a budapesti Károli Gáspár Református Egyetemen, azóta tanítok a Pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskolában. 

Elsődleges célom, hogy diákjaim megtanuljanak és szeressenek tanulni, felfedezzék a tudás örömét. Összetartó, egymást elfogadó és támogató közösséget szeretnék kialakítani, olyan osztályt, amelyhez jó tartozni, ahol a gyerekek szívesen töltik a hétköznapjaikat. A közösségépítést és az érdeklődési kör szélesítését szolgáló közös programokat tervezek, például színházlátogatást, kirándulást, színes iskolai foglalkozásokat.

Pedagógiai munkám során szívesen támaszkodom a drámajátékok kínálta lehetőségekre, előszeretettel alkalmazok páros, csoportos munkát is, hogy diákjaim megtanuljanak egymással hatékonyan együttműködni. Gyakran használom az iskolánk nyújtotta digitális lehetőségeket, például az okostáblát.

Nagyon fontos számomra, hogy megismerjem a rám bízott gyerekeket, mindenkiről tudjam, mi foglalkoztatja éppen, melyik szuperhős vagy hercegnő a kedvence, a tanórákba is szívesen csempészek a gyerekeket érdeklő témákból. 

Angol műveltségterületes tanítói tapasztalataim szerint a kisgyerekek nagyon fogékonyak a játékos nyelvtanulás iránt, gazdag szókincsre tehetnek szert szinte észrevétlenül a játékok, a mondókák, a dalok varázsának köszönhetően. Angolóráimon igyekszem lehetőséget teremteni arra, hogy a tanulók közvetlen tapasztalatot szerezhessenek az angol és amerikai szokásokról, például egy halloweeni mulatság keretei között. 

Lényegesnek tartom a szülőkkel és a kollégákkal való rendszeres kapcsolattartást. Meggyőződésem, hogy a szülők és a tanítók csak egymás szövetségeseiként érhetik el azt a közös célt, hogy a kisgyermekekből kiegyensúlyozott, boldog, értelmes, kötelességtudó tanulók váljanak, akik megfelelő alapokkal léphetnek az oktatás következő szintjére. 

Első saját osztályom fogadására, nevelésére óriási lelkesedéssel, izgalommal készülök!

Weboldalunk működéshez szükséges munkamenet cookie-at alkalmaz. Ezek használata elengedhetetlen a weboldalon történő navigáláshoz, a weboldal funkcióinak működéséhez.
További információk Az elengedhetetlen cookie-k kezelésének jogalapja az adatkezelő jogos érdeke. Ezek a cookie-k segítenek használhatóvá tenni a weboldalunkat azáltal, hogy engedélyeznek olyan alapvető funkciókat, mint az oldalon való navigáció és a weboldal biztonságos területeihez való hozzáférés, valamint ezek segítségével jegyeztetjük meg az Ön által elfogadott cookie beállításokat.
Működéshez szükséges cookie-k
cookies-accepted
Ebben a cookie-ban tároljuk, hogy milyen típusú cookie-kat fogadott el.
AfgPecs
Munkamenet adatokat tartalmazó cookie. Oldal bezárása után ez a cookie megsemmisül.
Cookie beállítások