Híreink

A "Kölyök" atlétikai versenysorozat első fordulója
Március 29-én a PSN Zrt. atlétika szakosztálya által megrendezett Kölyök Atlétikaversenyen három pécsi iskola 1-2. osztályos csapata mérte össze a tudását a TVT-ben: a házigazdákon kívül a Cserepka iskoláé és az Árpádé. A gyerekek nagy izgalommal és lelkesedéssel szökdeltek, gátat futottak, és a végén egy nyolcperces állóképességi futást is teljesítettek.A csapat tagjai a következő kisdiákok voltak: Nánási Dániel (2.c), Szabó Áron, Resál Olivér, Pinterics Csanád, Szeitz Milán (2.b), Papik Hanna (1.b) és Tóth Réka, Steiner Benedek, Scherre Linett (1.c). Április 26-án iskolánk rendezi a versenyt, melynek szervezője testnevelő tanárunk, Markó Borbála.További jó felkészülést kívánunk!

A Diákönkormányzat napja
A Diákönkormányzat napján az Árpád-napon megválasztott vezetők átvették iskolánk kulcsát, és birtokba vették az irodát is. A mémverseny győztesei átvették a jutalmakat, majd a diákok sokféle programon, játékon vehettek részt. Az osztályok csapatai kereshettek kincset, bemutatkoztak a tanárnak öltözött diákok és a diáknak öltözött tanárok, volt focikupa, az alsósoknak sport- és szavalóverseny. Köszönjük a szervezést Hoványi Gábor tanár úrnak és a DÖK-nek.

"A vers néma. Adj neki hangot!"
A címben megfogalmazott sorokat Kosztolányi írta. 3.-4. osztályosaink megfogadták a költő szavait, és a közelgő költészet napjának tiszteltére szavalóversenyen vettek részt, melyre sok szép alkotással készültek. A következő eredmények születtek:3.évfolyam:1.hely: Kabatek Márk (3.b) 2.hely: Povolni Dominik (3.a)3.hely: Kilvinger Fanni (3.b) 4.évfolyam:1.hely: Simon Kitti (4.b)2.hely: Ujhelyi Babett (4.a)3.hely: Stand Larina (4.b)Gratulálunk a kisdiákoknak! A verseny szervezője Kata Viktória és Minoricsné Jung Beáta volt.

35 éves lett az Árpád!
Fennállásunk 35. évfordulóján a nevünkhöz méltó hagyományőrzés szellemében telt az Árpád-nap. A diákok beléphettek az aulában felállított jurtába, kipróbálhatták a korabeli fegyvereket. Volt harci bemutató, kvízjáték az iskola életéből és történetéből, és lehetett szavazni a legjobb beküldött mémekre. A nap végén a diákok megválasztották és pajzsra emelték a jelöltek közül a fejedelmet és fejedelemasszonyt, akik a pénteki diákönkormányzati napon gyakorolhatják a hatalmat.A program szervezője Puglics Éva igazgatóhelyettes volt.

Dönts Te a királyok és hadvezérek helyett!
Iskolánk Dominatio Pannoniae nevű csapata a Mathias Corvinus Collegium által szervezett történelmi Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny országos döntőjében a "Gutkeledek divízióban" 4. helyezést ért el. A regionális fordulóhoz hasonlóan a diákoknak most is egy történelmi problémát kellett megoldaniuk, ezúttal az Árpád-korba helyezkedve. A csapat tagjai: Deák Martin, Németh Zsombor (12.B) és Kékesi Márkó (11.A). Felkészítő tanáruk Fromvald Nikoletta.Gratulálunk az eredményhez!

Akció a víz világnapján
A víz világnapján, március 22-én diákjaink a nélkülözhetetlen és legértékesebb erőforrást, a vizet jelképező kék pólót viseltek, így fejezték ki, hogy odafigyelnek a környezetünk védelmére és a környezettudatos életmódra.Az ökoiskolai akció szervezője Rácz Etelka volt.

PÉNZ7 – Pénzügyi és vállalkozói témahét
2022. március 7 – 11 között iskolánk is részt vett az országos programban, amelynek keretében a 3-12. évfolyamos diákok a korszerű pénzkezeléssel és gazdálkodással ismerkedhetnek meg játékos formában. Ebben az évben a „Pénzügyi tervezés - megtakarítások” címet kapta a téma, így a megtakarított összegek lehetséges befektetését ismerték meg a tanulók osztályfőnöki, matematika- és technikaórákon. 9. évfolyamon „InnoVÁL(L) – Vállalkozz okosan!” címmel vállalkozási ötleteket is kidolgoztak a diákok, ahol az ismereteik mellett kreativitásuk is megmutatkozott. Páhi Zsuzsanna iskolai koordinátor

Műsorral köszöntöttük a márciusi forradalmat
Nemzeti ünnepünk alkalmából a 8.b osztály elevenítette fel műsorával a korabeli eseményeket. A jelenetek és versek mellett az énekkar a kort idéző dalokkal színesítette a műsort. Köszönjük az élményt a közreműködő diákoknak, az összeállítást dr. Molnár Mária és Soós Bernadett tanárnőnek, valamint a dekorációt Hegedűsné Kenyeres Mariann-nak.

Alakítsd Te a történelmet!
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett Országos Középiskolai Történelem Problémamegoldó Verseny regionális fordulóján iskolánk Dominatio Pannoniae nevű csapata 2. helyezést ért el, ezzel bejutott az országos döntőbe. A csapatoknak egy-egy történelmi döntéshozó személy szerepébe helyezkedve kellett megoldaniuk sorsfordító problémákat, történelmi krízishelyzeteket.Csapatunk tagjai: Deák Martin, Németh Zsombor (12.B) és Kékesi Márkó (11.A) . Felkészítő tanáruk: Fromvald Nikoletta. Gratulálunk!

Téltemető projektnapok
Alsó tagozatos diákjaink téltemető projektnapokat tartottak. Az első és második osztályosok Zelk Zoltán meséje alapján vidám rajzokkal hívogatták a tavaszt, és télijesztő busókat is készítettek. A harmadikosok és negyedikesek A mohácsi ördögök mondája alapján rajzversenyen vettek részt, busó maszkokat és képregényt készítettek. Az 1-2. évfolyam szavazatai döntöttek a nyertes munkákról. A projektnapokat vidám hangulatú közös örömtánccal zárták az udvaron. A szervező tanító Fügedi Éva és Lengyel Lejla volt.

A Digitális Élményközpont bemutatója
Iskolánk első és negyedik osztályos diákjai szerdán a Digitális Jóléti Program keretében az Utazó Digitális Élményközpont bemutatóján vettek részt. Megismerkedtek a 3D nyomtatással és lehetőségeivel, drónmutatványokat láttak, játszhattak egy egyensúlyozó, színfelismerő LEGO robottal, és virtuális valóság szemüveggel felülhettek egy hullámvasútra is. Köszönjük a lehetőséget Schmalzné Klézli Csilla által képviselt Kézenfogva Együtt Tovább Egyesületnek.

A 45. Országos Disputa Vitaverseny kiírása
Iskolánk ad otthont a 45. Országos Disputa Vitaversenynek 2022. április 9 -10-én. A 3 korcsoportban versenyző csapatok a környezetvédelem, a fenntartható fejlődés és a környezettudatos életmód témája kapcsán fejtik majd ki véleményüket. A program szervezője dr. Szabó András disputa bíró, tanárunk, Guzsvány Éva és dr. Kóbor József a Régiók Európai Bizottsága képviseletében.A nevezés a szervező ímélcímén történik. / [] /Határidő: 2021. március 25. péntek.

Megemlékezés a kommunista diktatúra áldozatairól
Iskolánkban minden évben rendkívüli történelemórák keretében emlékezünk meg a kommunista diktatúra áldozatairól. Az idén is Avar Györgyné és Dr. Guzsvány Mihályné beszélt a 12.osztályosoknak az 1950-1953 között a Hortobágyon, zárt táborokban eltöltött időszakról, melynek családjaikkal együtt elszenvedői voltak. A program szervezője Fromvald Nikoletta és Guzsvány Éva tanárnő volt.Mondd el, hogy tudjuk! - Audiovizuális emlékgyűjtésDiákjaink 2010-2012 között – az oral history műfajában - 50 riportot készítettek olyan idősebb emberekkel, akik az 50-es – 60-as években szemtanúi és elszenvedői voltak a történelmi eseményeknek. Mindkét mostani vendégünk is a riportalanyok között szerepelt. Az elkészült kisfilmek hamarosan ismét megtekinthetők lesznek a Terror Háza Múzeum Emlékpontok című oldalán.https://www.terrorhaza.hu/hu/hir/zajlik-az-emlekpontokhu-korszerusitese

Értékek, kincsek, közösségek a Kárpát-medencében
Iskolánk 9.B osztályos tanulóiból álló "Akácmézek" nevű csapata a Lakitelek Népfőiskola által szervezett Hungarikum vetélkedő Értékek, kincsek, közösségek a Kárpát-medencében elnevezésű országos versenyen az induló 232 csapat közül a 9. helyen áll az első forduló után, így továbbjutott a verseny elő- illetve döntőjébe. A csapat tagjai: Dolmány Anna, Hanke Laura, Somogyvári Dóra. Felkészítő tanáruk: Fromvald Nikoletta. További sikereket kívánunk nekik!

Tavasszal az iskolaudvar is megújul
Kedves Szülők, Diákok, Támogatóink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a TESCO "Ön választ, mi segítünk" pályázatán körzetünkben második helyezést értünk el, így 200 000 Ft támogatásban részesülünk. Az összeget udvarunk fejlesztésére fordítjuk a tavaszi időszakban. Nagyon köszönjük mindenkinek a támogatást, mely nélkül nem érhettünk volna el sikert. Igazi összefogás volt, köszönet érte mindenkinek! A felújítást Rácz Etelka “zöld tanár” irányítja. Köszönjük neki a pályázat szervezését is.