Tehetségpont

Újabb iskolai NTP-s sikerek
Újabb iskolai NTP-s sikerek
Szeptemberben elindult a Varázslatos világunk - Fedezd fel! Ismerd meg! Próbáld ki! című fizikával, kémiával, matematikával és informatikával foglalkozó iskolai szakkör. A projekt jó híreket kapott november végén. A Nemzeti Tehetség Program keretein belül júliusban benyújtott pályázatuk sikeresnek minősült. A nyertes pályázat segítségével megindulhat a szakkör működéséhez szükséges eszközök beszerzése. A programban helyet kap egy diák-szülő-tanár családi program, és a kiválasztott 16 diák a korábbiakhoz hasonlóan egy budapesti kiránduláson is részt vehet majd júniusban. Az eszközök, az utazás és a programok teljes költségét az NTP-TEHETSEG-25-ös pályázat fedezi. A pályázat támogatója: a Nemzeti Tehetség Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium.A szakkör vezetője Györei Szabina Kinga és dr. Kiss Ibolya tanárnő, továbbá a korábbi pályázat kapcsán két további tanárunk, Deák Nikoletta és Surányi Péter. 
2025. 12. 08. 15:06
Rotary-díj a kiemelkedő teljesítményért
Rotary-díj a kiemelkedő teljesítményért
 Major-Varga Trisztán, 12.B osztályos diákunk, elnyerte a Pécsi Rotary Club ösztöndíját. A Club ezzel az ösztöndíjjal a tehetséges, a művészetek, a sport, a szakmai ismeretek, illetve a tudomány területén kiemelkedő fiatalokat támogatja. Trisztán kisgyermek kora óta úszik, eredményeinek és szorgalmának elismeréseképpen az oklevelet és az elnyert ösztöndíjat ünnepélyes díjátadó keretében vehette át. Gratulálunk neki, és további sikereket kívánunk.
2025. 11. 21. 12:00
Őszi tanulmányi versenyeredmények
Őszi tanulmányi versenyeredmények
 A Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny megyei fordulójában a 3.a osztályosok Vagány négyes nevű csapata 1. helyen végzett, ezzel bejutott az országos döntőbe. Csapattagok: Adorján Johanna, Regényi Zente, Pesti Dávid István, Kempf-Kocsis Dániel. Tanítójuk: Kata Viktória. Az országos meghirdetésű "Magyarok - Mohács 500” című hadtörténeti vetélkedő döntőjében iskolánk 6.A osztályos csapata 3.helyezést ért el. A csapat tagjai: Molnár Máté Miron, Csidei Norbert, Vizvári Márió, Gajdon Cintia. A felkészítőjük Guzsvány Éva tanárnő volt.  A Baranya vármegye három tankerületi központja által meghirdetett Klebelsberg Emlékversenyen iskolánk 7.A osztályos csapata 4. helyen végzett a Szigetváron megtartott döntőn. Csapattagok: Dörögdi Honor, Gradwohl Szabolcs, Kovács Lotti és Görög Adél. A felkészítő Andok Zsuzsa tanárnő volt.   Az október 10-én Pécsváradon megrendezett vármegyei énekversenyen Hrudinszki Hanna (6.B) bronz minősítést, Hrudinszki Ramóna (8.c) és Rabnecz Gréta Ingrid (8.A) pedig ezüst minősítést kapott. Felkészítőjük Soós Bernadett tanárnő volt.    10-11. osztályos diákjaink is részt vettek a Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen. Bár a döntőbe jutás most nem sikerült, diákjaink a népes dunántúli mezőny első harmadában végeztek.
2025. 11. 16. 07:17
Ugorj a csúcsra!
Ugorj a csúcsra!
A hétvégén rendezték meg Nyíregyházán az Atlétika Ügyességi Csapatbajnokság országos döntőjét, melyre iskolánk III-IV. korcsoportos magasugró lánycsapata kapott meghívást. A versenyen a lányok az előkelő 4. helyen végeztek. A csapat tagjai: Görög Adél (7.A), Tóth Emília (8.A), Almayer Zselyke (8.B), Hencz-Mosgai Zoé (8.B) és Zsoldos Hanna (9.A). Gratulálunk, és köszönjük a felkészítést a testnevelő tanárainknak!
2025. 10. 14. 04:33
Atlétika Diákolimpia eredmények
Atlétika Diákolimpia eredmények
Diákjaink 2025.október 2-án és 3-án az atlétika többpróba Diákolimpia őszi fordulóján vettek részt.Az 1. napon a következő eredmények születtek:II. korcsoport lányok: 4. hely.Csapattagok: Polgár Dorina, Tóth Réka, Schreer Linett (5.B), Berta Boglárka (4.c), Wagner Vivien (4.b), Ádám Viola, Szabó-Marton Nóra (4.a), Mogyorósi Gréta (3.c).Egyéniben Tóth Réka 4. helyezést ért el.III. korcsoport lányok: 8. hely.Csapattagok: Ruppert -Czigler Adél, Czigler Anett, Háy Elizabet (6.A), Kétyi Gréta, Májer Alexandra (7.A), Papik Hanna, Klaj Noémi (5.B).IV. korcsoport lányok:  5. hely.Csapattagok: Kovács Dorka 7.A, Suvák Míra, Tóth Emília (8.A), Almayer Zselyke, Hencz-Mosgai Zoé, Simon Kitti, Stand Larina 8.B).A 2. napi eredmények:II. korcsoportos fiúk: 6. hely.Csapattagok: Szabó Máté (4.c), Csordás Bálint, Csordás Bence (4.b), Molnár Milián, Háy Zoltán (4.a), Steiner Benedek (5.B).III. korcsoportos fiúk: 8. hely.Csapattagok: Hőgye Pongrác (6.B), Deutsch Henrik, Gilbert Donát (6.A), Haberehrn Dániel (5.B), Werner Ádám (5.c).IV. korcsoport fiú 2. helyBrázay Botond, Fata Zsombor (7.A), Ambrus Zoltán, Bekes Balázs, Polgár Alex (8.B), Vida Ármin (8.c), Lalljee-Solymár Kavi (9.B).Egyéniben Ambrus Zoltán 3. helyen végzett.A felkészítők a testnevelő tanárok voltak.Gratulálunk, és további sikeres szereplést kívánunk!
2025. 10. 06. 15:22
🧱 LEGOMATEK-LÁZ A 4.C-BEN! 🧠
🧱 LEGOMATEK-LÁZ A 4.C-BEN! 🧠
A 4.c osztályban valami igazán különleges történt: a matekórák új szintre léptek, méghozzá LEGO-kockák segítségével! A „Legomatek” projekt nemcsak a számolást teszi izgalmassá, hanem kreativitást, csapatmunkát és problémamegoldást is fejleszt. A foglalkozásokat Berkes Zsófia tanítónő vezeti. 
2025. 09. 11. 16:19
Ismerd meg varázslatos környezetünket! - tehetséggondozás az Árpádban
Ismerd meg varázslatos környezetünket! - tehetséggondozás az Árpádban
Iskolánk 64 órás tehetséggondozó foglalkozássorozatot szervezett, mely vezetője Györei Szabina Kinga és dr. Kiss Ibolya tanárnő volt.  Az iskola 5-10. évfolyamos tanulói közül 16 fő látogatta a szakkört a 2024-25-ös tanévben. A tevékenységek között szerepelt a világot felépítő négy őselem közül a föld/talaj, a víz és a levegő kémiájának és fizikájának megismerése révén a természettudomány iránt érdeklődő diákok segítése, motiválása  A kezdeti nehézségek után – eszközök hiányában - a szakkörös diákok óriási lendületet kaptak: különböző helyekről származó vizeket vizsgáltak kémiailag, végigvették a víztisztítás menetét, építettek víztisztító berendezést, kémiailag elemeztek különböző helyekről származó talajmintákat, vizsgálták a talaj vízáteresztő képességét, kristályt növesztettek, ásványokat bányásztak, robbantottak. A vízhez és a talajhoz kapcsolódóan megfigyelték a jég olvadását, a vízkerék működését, a felületi feszültséget a természetben, építettek teherautót, dugattyúval és vízzel működő hidraulikus markolót, robotkezet, katapultot. A levegő vizsgálatánál a környezetszennyezés csökkentése és a fenntarthatóság ugyanolyan fontos szempont volt, mint a víznél és a talajnál. A foglalkozásokon végeztek az iIdőjárás megfigyelésével kapcsolatos vizsgálatokat is: az iskolai műszeren a légnyomással, légszennyezéssel kapcsolatos adatokat összegyűjtötték és elemezték. Megbeszélték a napelem, napkollektor közötti különbséget, és az öko-tudatosság, a megújuló energiaforrások szellemében építettek szélerőművet, megfigyelték a különböző papírrepülő-modellek légellenállását. Egyes diákok tünetei kapcsán beszélgettek a tavaszi allergiás időszakban a levegőbe kerülő pollenekről és azok egészségre gyakorolt hatásáról. Egy közösségi program is helyet kapott a pályázat keretein belül: a diák-szülő- tanár csapatépítésre remek lehetőséget adott a Pécs ZOO környéki szabadtéri szabadulószoba 12 megoldandó feladattal és maga a pécsi Állatkert is. 2025. június 18-án egy tanulmányút is megvalósult a programban: egy napot Mosonmagyaróváron töltöttek a résztvevők a Futura Parkban. Az élményközpont négy szintjén a diákok felfedezték a természet négy őselemének titkait, valamint a Szigetköz növény- és állatvilágát. Részt vettek egy 5D-s vetítésen is, amit – főként a lányok - nagy sikítások-visítások közepette élveztek. A Tesla-küldetésben a műszaki jellegű logikus nyomozói gondolkodásmód került előtérbe. A három csapat egymástól csak percekre lemaradva oldotta meg a feladatot, de mindenki érmes lett, így oklevelet is kaptak. Iskolánk  június 13-i tehetségnapján az iskola tanulói  kísérleteket bemutató rendhagyó fizikaórán is részt vettek, melyet egy meghívott előadó tartott. A 7-10. évfolyamos tanulók élvezték a vicces fizika show kísérleteit, amelyeket az előadás után a bátrabbak ki is próbálhattak. Ezáltal sikerült felkelteni a diákok érdeklődését a fizika, a kémia, a természettudományok, illetve a környezetünk megismerése iránt. A szakkörön résztvevő diákok a kötelező óráik felett vállalták a heti kétórás foglalkozást, amelyet az elejétől a végéig élveztek. Reméljük, örök élmény marad számukra!Az utazás és a programok teljes költségét az NTP-TEHETSÉG-24-es pályázat fedezte, melynek a Nemzeti Tehetség Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium a támogatója.Galéria: https://arpad-pecs.hu/galeria/ismerd-meg-varazslatos-kornyezetunket/ 
2025. 06. 27. 13:55
Tehetségnap
Tehetségnap
A Tehetségnapon több érdekes, kiváló program zajlott iskolánkban sok élményt nyújtva diákjainknak. Bemutatták alkotásaikat a tűzzománc tehetségműhely tagjai, rajzkiállítás nyílt, diákjaink betekinthettek a Próbáld ki! Fedezd fel! szakkör munkájába, és az Ismerd meg varázslatos környezetünket! című NTP-s pályázatnak köszönhetően érdekes fizikai kísérleteket nézhettek. Eredményes versenyzőink beszéltek a felkészülésről és a siker titkáról, és zenészek, szavalók mutatták be tehetségüket.Köszönet tanárainknak, tanítóinknak - Kata Viktóriának, Nagy Róbernek, Tóthné Deák Nikolettának, Joós-Békési Andrásnak, Györei Kingának és dr.Kiss Ibolyának, Szakonyi Zsuzsannának, Hegedűsné Kenyeres Mariannának, továbbá mindazoknak, akik a felkészítették a bemutatókra a diákokat, szakkörösöket, illetve köszönjük Puglics Éva igazgatóhelyettesnek a nap szervezését, koordinálását.További fotók, képgaléria: https://arpad-pecs.hu/galeria/tehetsegnap-2025/Tűzzománc alkotások: https://arpad-pecs.hu/galeria/a-tuzzomanc-szakkorosok-alkotasaibol/ 
2025. 06. 14. 07:26
Év végi igazgatói fogadás
Év végi igazgatói fogadás
A tanév során diákjaink számos tanulmányi, művészeti és sport megmérettetésen szépen szerepeltek. Az országos, regionális, megyei és városi versenyeken teljesítményükkel kiemelkedő diákokat és felkészítő tanáraikat látta vendégül iskolánk igazgatója június 11-én a már hagyományos Igazgatói fogadáson. A rendezvény szervezője Szinder Nóra tanárnő volt. A meghívott diákok és tanárokTanulmányi versenyen elért eredményért:Kempf-Kocsis Dániel (2.a); Élő Gergely (2.c); Berta Boglárka (3.c); Reisinger Dávid, Kovács Dominik (4.c); Illés Dominik (6.A); Horváth Áron, Papp Lóránt, Rabnecz Gréta Ingrid, Zidarics Hanna Jázmin, Bibity Eszter (7.A); Hrudinszki Ramóna (7. c); Hársch Donát (8.B); Borbíró Hanna (9.B); Till Milán, Bényei Dalma, Lengyel Rebeka, Mén Csenge (11.B). Sportversenyen elért eredményért:Deák Anna, Millasin Maja, Kutasi Rebeka (1.a); Schreer Babett, Künsztler Zita (1.b); Ratting Norina, Ferenczi Kristóf (2.a); Varga Linett (2.b); Mogyorósi Gréta (2.c); Sorger Anna, Nagy Viktória, Ádám Viola, Háy Zoltán, Nagy Levente (3.a); Ország Míra, Csordás Bálint (3.b); Ország Zora, Szabó Máté, Tóth Máté (3. c); Schmalz Máté, Klaj Noémi, Papik Hanna, Polgár Dorina (4.b);  Schreer Linett, Tóth Réka (4.c); Fata Zsombor, Kabatek Márk, Kovács Dorka, Kétyi Gréta, Májer Alexandra, Szűcs Csenge, Varga Eszter, Görög Adél (6.A); Suvák Míra, Költő Milán, Kornfeld Gábor, Szomor Milán, Jasper Zalán, Gyenes Zalán, Tóth Emília (7.A);  Bekes Balázs, Almayer Zselyke, Polgár Alex, Ujhelyi Babett, Molnár Kevin, Stand Larina, Regényi Boróka, Ambrus Zoltán (7.B);  Mayer Noel, Keserü András, Franyó Balázs, Zsupán Dávid, Zsoldos Hanna, Kis Levente (8.A); Gilbert Gréta, Hőgye Paulina (8.B); Hegedüs-Dely Maxim (8.c); Hegedüs Dominik, Kemler Zsombor, Bartó Balázs, Papp Norbert Taksony, Bálizs Richárd (9.A); Kanizsai Bence, Bodor Dániel (9.B); Szokol Milán (10.B); Tresch Csenge, Varga Regina (11.A); Czipf Huba, Kiss Zsombor (11.B); Miklós Márk, Makay Zsolt, Rózsavölgyi Gergő, Erdélyi Levente, Őrlős Balázs (12.A);  Zöld Roland Lajos (12.B).  Felkészítő tanárok:Soós Bernadett, Kovács-Burján Gizella, Guzsvány Éva, Baranyainé Horváth Szilvia, Joós-Békési András, Hegedűsné Rabatin Gabriella, Gálosi Tímea, Pappné Haber Zsuzsanna, Kata Viktória, Berkes Zsófia, Burkusné Szenász Ildikó, Markó Borbála, Dr. Huszárné Kövesi Enikő, Szablya Zita, Vadas András, Stiefel László.
2025. 06. 12. 16:30
Magyarország jó tanulója, jó sportolója
Magyarország jó tanulója, jó sportolója
Bartó Kinga Zora (9.B) tanulmányi és sportteljesítményéértharmadszor is elnyerte a Magyarország jó tanulója, jó sportolója címet.Gratulálunk diákunknak!
2025. 06. 10. 05:56
Díjátadó ünnepség
Díjátadó ünnepség
 Az Oktatási Hivatal Pécsi Pedagógiai Oktatási Központjának díjátadó ünnepségére meghívást kapott iskolánk 7.A osztályos csapata (Bibity Eszer, Rabnecz Gréta és Zidarics Hanna), továbbá felkészítő tanáruk,Kovács-Burján Gizella tanárnő a Kalandos világunk című vármegyei versenyen elért 2. helyezése alapján. Szeretettel gratulálunk! 
2025. 05. 30. 17:26
Atlétika versenyeredmények
Atlétika versenyeredmények
Az Atlétika Egyéni és Váltófutó Pályabajnokság országos döntőjében Almayer Zselyke (7.B) magasugrásban 7. helyen végzett. A fekészítő tanára dr. Huszárné Kövesi Enikő és Vadas András volt.A verseny megyei döntőjében a következő eredmények születtek:A III. korcsoportosok között- Almayer Zselyke (7.B) - magasugrás 1. hely,- Görög Adél (6.A) - magasugrás 2. hely,- Fata Zsombor (6.A) - magasugrás 2. hely.A IV. korcsoportosok között: - Tóth Emília (7.A) - magasugrás 2. hely,- 4x100 m lány váltó - 3. hely (Suvák Míra, Tóth Emília (7.A), Hőgye Paulina (8.B), Zsoldos Hanna (8.A).Gratulálunk, és köszönjük a felkészítést!További résztvevők: - 600 m síkfutás: Ruppert-Czigler Adél (5.A), Dobszai György (6.A),- távolugrás: Pécsi Sára, Tóth Emília (7.A), Almayer Zselyke, Hencz-Mosgai Zoé (7.B), Zsoldos Hanna (8.B),  - magasugrás: Hencz-Mosgai Zoé (7.B),- 100 m síkfutás: Suvák Míra (7.A) , Mayer Noel, Keserü András (8.A), - 300 m síkfutás: Hársch Donát (8.B), Keserü András (8.A),- súlylökés: Hársch Donát (8.B),- 1500 m síkfutás: Ambrus Zoltán (7.B),- 4x100-as fiú váltó: Franyó Balázs, Zsupán Dávid, Mayer Noel (8.A), Hársch Donát (8.B).
2025. 05. 10. 05:14
Eredmények a Tudásbajnokságon
Eredmények a Tudásbajnokságon
Március 19-én lezajlottak a Tudásbajnokság vármegyei fordulói, ahol alsósaink ismét szép eredményeket értek el:Reisinger Dávid (4.c) olvasás / szövegértésből 1. , matematikából szintén 1. helyezett lett, így mindkét tantárgyból bejutott az országos döntőbe!További helyezések:Kempf-Kocsis Dániel (2.a) : matematikából 6., olvasás / szövegértésből 3. hely.Vajda Levente (3.c): matematikából 8. hely. Berta Boglárka (3.c) környezetismeretből 3. hely.Kovács Dominik (4.c) olvasás / szövegértésből 3.hely.Felsős eredmények:Savanyú Gergő (5.B) matematikából a 6. lett. Felkészítők: Berkes Zsófia, Papné Haber Zsuzsanna, Hegedüsné Rabatin Gabriella, Kata Viktória és Surányi Péter.
2025. 04. 16. 16:21
Középiskolások röplabdakupája
Középiskolások röplabdakupája
Április 8-án rendezték meg az ANK röplabdakupát, melyen a nem igazolt középiskolásokból álló csapatok jutnak versenyzési lehetőséghez. Iskolánkat egy-egy fiú- és lánycsapat képviselte. Nagy küzdelmekben álltak helyt, de sajnos nem sikerült dobogós helyre kerülniük. Köszönjük dr. Huszárné Kövesi Enikő tanárnőnek, hogy felkarolta a diákok kezdeményezését.A csapatok tajai: Bekes Máté, Kordé Máté, Maróti Márk, Miklós Márk, Páll Zsombor, Fodor Vince, Erdélyi Levente (12.A), Burka Gergő (12.B), Franyó Kristóf (11.A), Várkonyi Bálint (11.B); Borbély Csenge, Kiss Eszter, Bózsa Szonja (12.B), Gyimesi Gréta (11.B), Tresch Csenge, Varga Regina (11.A), Tarlós Eszter, Kiss Kata (12.A).
2025. 04. 12. 06:02
ECL nyelvi versenyeredmény
ECL nyelvi versenyeredmény
2025. 04. 11. 06:26