Tájékoztatók

Gyermeknapi programok
Az alsós gyermeknap nagyon jó hangulatban telt. A Hangoló Zenés Gyermekszínház előadása után sporttal, íjászkodással, aszfaltrajzzal, érdekes kísérletekkel telt a nap. Nagy siker volt a rendőrautó és a rendőrfelszerelés kipróbálása is. Köszönjük a szervezőmunkát Lengyel Lejlának és minden tanítónak, a fizikai kísérleteket Györei Kingának.Fotók: https://www.facebook.com/photo/?fbid=723430766456810&set=pcb.723431136456773

Kalandozások a kémiában
A Hevesy György kémiaverseny városi fordulójából a megyei fordulóba bejutva képviselték iskolánkat a 8.A osztályos diákjaink, Lakatos Nimród, Ruppert Balázs és Szőts Zalán.Ernszt Dorka (10.A) a Richter Gedeon Nyt. által meghirdetett “Te és a természettudomány - mesés történetek” című pályázaton írásáért a zsűri dicséretét kapta és könyvjutalomban részesült. A felkészítő mindkét versenyen kémiatanárunk, dr. Kiss Ibolya volt.

Gyermekétkeztetés a nyári szünetben
Pécs M.J.V. Jegyzője felhívja a hátrányos helyzetű és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek szüleinek, gondviselőinek figyelmét, hogy a nyári tanítási szünet 43 napján, június 19-től augusztus 16-ig szünidei gyermekétkezést biztosít. Az étkezés iránti kérelmeket június 14-ig lehet benyújtani a területileg illetékes szociális központokban. További részletek: nyári-szünidei-felhivás.pdf

Diákolimpiai eredmények
Az elmúlt két héten bonyolították le a körzeti, majd a megyei többpróba csapat- és egyéni versenyeket. Iskolánkat a II-III. korcsoportos fiúk és lányok képviselték, és szépen helytálltak a versenyen. Kiemelkedő eredményt ért el Hársch Donát (6. B), aki a megyei döntőn 1. helyezést ért el, így bejutott a zalaegerszegi országos döntőbe. Diákjaink az egyéni számokban is sikeresek voltak. Pap Zsófia (6. A) kislabdahajításban 3. helyen végzett, Miklós Márk (10. A) 100 és 200 m-en is a 4. helyet szerezte meg. A fiú 4x100 m-es váltónk 3. helyezett lett. A csapat tagjai: Makay Zsolt, Őrlős Balázs, Erdélyi Levente, Miklós Márk (10.A). Rácz Mátyás (11. B) megnyerte a magasugrást, így május végén a Győrben megrendezésre kerülő országos döntő résztvevője lehet. Gratulálunk a szép eredményekhez, további sikeres versenyzést kívánunk! Köszönjük a testnevelők munkáját!

Bemutatkozik iskolapszichológusunk
Kedves Diákok, kedves Szülők!Leposa Linda vagyok, a Pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola új iskolapszichológusa. Kognitív pszichológia szakirányon végeztem a Szegedi Tudományegyetemen. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetemen folytatok sportpszichológiai szakpszichológiai tanulmányokat.Az egyetem mellett és a szakképzésen túl többféle módszerrel bővítettem és bővítem tudásomat, hogy minél szélesebb eszköztárral tudjam segíteni a hozzám fordulókat.Amiben segíthetek: Tanulási, beilleszkedési nehézségek, pályaválasztási nehézségek, teljesítményromlás, családi, baráti, párkapcsolati gondok, konfliktusok, szorongás, félelem, önértékelési gondok, kamaszkort érintő kérdések, életvezetési nehézségek.Keressetek, keressenek bizalommal!Elérhetőségek:E-mail cím: [javascript protected email address]fon: 06 –72 –450–351 /111-es mellék/.Személyesen: csütörtök kivételével 8.30-tól az F 20-as irodában.Fogadóóra: Kedd: 8.30 - 9.30 között.Szülői konzultációra előre egyeztetett időpontban van lehetőség.
Rendkívüli felvételi eljárás 4. évfolyamosok számára 2023/24-es tanévre
Kedves Szülők! Kedves Diákok! Kezdetét vette a rendkívüli felvételi eljárás. Ennek keretében azok a negyedik osztályos tanulók is felvételt nyerhetnek intézményünkbe, akik most döntenek úgy, hogy a 2023/24-es tanévtől nyolcosztályos gimnáziumban szeretnék folytatni iskolai tanulmányaikat.
Rendkívüli felvételi eljárás 8. évfolyamosok számára 2023/24-es tanévre
Kedves Szülők! Kedves Diákok! Kezdetét vette a rendkívüli felvételi eljárás. Ennek keretében azok a nyolcadik osztályos tanulók is jelentkezhetnek intézményünkbe, akik nem nyertek felvételt egy középfokú intézménybe sem, vagy felvételt nyertek, de bármilyen okból megváltoztatják döntésüket

Áprilisi versenyeredmények
A hónap folyamán számos kiemelkedő versenyeredmény született, melyekhez gratulálunk mind a diákoknak, mind a felkészítőknek! Az Oktatási Hivatal Pécsi Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett „A Hétfejű Tündér” – komplex alsó tagozatos csapatversenyre összesen 21 csapat nevezett be Baranyából. A többfordulós versenyen szerzett pontok alapján a 6 legjobb eredményt elért csapat jutott be a döntőbe, köztük iskolánk 4.a osztályos tanulóiból álló csapata is, akik a vármegyei fordulón 2.helyen végeztek. Az előzetes fordulóban írt meséjükért pedig „A kedves átirat” különdíjat kapták. A csapat tagjai: Kovács Lotti Laura, Dörögdi Honor Ferenc, Tóth Bence, Grosch Dominik. Tanítójuk: Kata Viktória.MatekÁSZ verseny megyei fordulójában Kovács Lotti Laura 2., Dörögdi Honor Ferenc 3., Grosch Dominik pedig 9.helyen végzett. Mindannyian 4.a osztályosok, tanítójuk Kata Viktória. A négyfordulós levelezős Országos Honismereti Tanulmányi Versenyen iskolánk 6.B osztályos tanulói - Pinterics Lili, Szegedi Nikolász és Tóth Alexandra - 1. helyet értek el, Benkő Zorka és Péter Dániel pedig 5. helyen végzett. A diákok tárgy- illetve könyvjutalomban részesültek. Felkészítő tanáruk: Fromvald Nikoletta. Ernszt Dorka (10.A) a Richter Gedeon Nyt. által meghirdetett “Te és a természettudomány - mesés történetek” című pályázaton írásáért a zsűri dicséretét kapta és könyvjutalomban részesült. Kémiatanára: dr. Kiss Ibolya.A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei fordulójában Pécsi Sára (5.A) 11., Papp Alida (8.B) pedig 10. helyen végzett. Felkészítő tanárok: Szalinayné Szappanos Rita, illetve Szabóné Illés ErikaA Tudásbajnokság megyei fordulójában a következő eredmények születtek: Dusnoki Leila (3.b) matematika 7.hely, Szeitz Milán ( 3.b) matematika 13. hely; Palotás-Ősz Patrik (3. b) magyar nyelv 12. hely, matematika 23. hely; Regényi Zolna (3.b) magyar nyelv 7. hely, Regényi Boróka (5.B) magyar nyelv 9. hely. Tanítójuk: Pálné Soós Erika.

Elballagtak végzőseink
Virágba borult iskolánk május 5-én, és tarisznyával a vállukon utoljára járták körbe az Árpádot végzőseink. Az ünnepségen a búcsúzó beszédeket követően feltűzték szalagjaikat az iskolazászlóra, majd iskolánk igazgatója átadta a ballagóknak a jutalmakat a kitűnő tanulmányi eredményekért, a kiemelkedő közösségi munkáért, továbbá megköszönte a Szülői Munkaközösségben tevékenykedő szülőknek a sok segítséget. Végül az idei Árpád-díjak és -emlékérmek átadása következett. A ballagás után május 8-án az írásbeli érettségivel folytatódik a munka a végzősök számára. Köszönet a szép ünnepségért minden közreműködőnek, és sok sikert kívánunk diákjainknak a vizsgákhoz!A ballagáson készült fotók megtekinthetők Facebook-oldalunkon:https://www.facebook.com/photo/?fbid=707548164711737&set=pcb.707549241378296

Ballagási meghívó
Szeretettel meghívjuk az Érdeklődőket, Szülőket és Családtagokat, jelenlegi és volt Tanárainkat és Diákjainkatiskolánk ballagási ünnepségére. Ideje: 2023. május 5. 1200Helye: iskolánk aulája.

Föld heti kihívás
A Föld hetére hirdetett kihívásba sok osztály bekapcsolódott. Fűszernövényekkel és virágokkal gazdagodtak magaságyásaink, és reméljük, az elültetett magokból is hamarosan kikelnek. Számos szép dekoráció, ötletes faliújság készült, a Diák tanít diákot program keretében öko-foglalkozást tartottak az alsósoknál a gimisek, tanáraink egy csoportja pedig üzemlátogatáson járt a Tettye Forrásház telepén. Néhány diákunk 16 km-es túrán vett részt a Mecseken, amely során az erdőben elszórt hulladékokat is összegyűjtötték. A témahét zárásaként az alsósok csereberét rendeztek. Mindenki elhozhatta megunt játékát, könyveit, és elcserélhette azt, kaphatott másikat helyette.A programok koordinátora Rácz Etelka volt.További képeink: https://www.facebook.com/photo/?fbid=702902621842958&set=pcb.702903975176156

Lezajlott a Természettudományi Diákkonferencia
Március 24-én lezajlott iskolánkban a Természettudományi Diákkonferencia. A résztvevők „A közlekedés ára” témájában mutatták be prezentációikat két kategóriában. Az Árpádon kívül Mohácsról, Komlóról és más pécsi iskolákból is érkeztek diákok. A zsűri elnöke dr. Geresdi István professzor, a PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézet egyetemi tanára volt.Köszönjük a szervezést a Fizika – Kémia – Biológia - Földrajz Munkaközösségnek és tanárunknak, Baranyainé Horváth Szilviának, a nyerteseknek pedig gratulálunk!

Diák tanít diákot
A programunk keretében 11. évfolyamos diákjaink tartottak vidám hangulatú"öko" foglalkozást a 3.b és 3.c osztályokban. Vass Virág és Lakatos Enikő a szelektív hulladékgyűjtés rejtelmeibe avatta az alsósokat. A gyerekek hulladékot válogattak illetve képzeletben kilátogattak egy lerakóba és egy válogató üzembe. Az óra végén mindenki egyetértett abban, hogy a legjobb hulladék az, ami nem is keletkezik.
Gimnáziumi felvételi eredmények
Tisztelt Szülő! Kedves Tanuló!Az Oktatási Hivatal a mai napon nyilvánosságra hozta a középiskolai felvételi eljárásban felvételt nyert és felvételt nem nyert tanulók jegyzékét.A Pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola honlapján (www.arpad-pecs.hu) megtekintheti az egyeztetett felvételi jegyzéket, amelyben oktatási azonosítóval jelöltük a felvételiző tanulót. (A felsorolás nem felvételi sorrend, csak az oktatási azonosítók sorrendje.)Tájékoztatom, hogy a felvételi döntésről szóló határozatot személyesen az intézményben veheti át az alábbi időpontokban:2023. április 25. 8:00 – 16:00 között2023. április 26. 7:30 – 17:00 között2023. április 27. 8:00 – 12:00 közöttAz átvétel helyszíne:Pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola, 7632 Pécs, Aidinger János út 41. A határozatot a tanuló és/vagy törvényes képviselője, vagy meghatalmazottja veheti át. Az átvételhez szükséges dokumentumok:tanuló: diákigazolvány vagy személyi igazolványtörvényes képviselő: személyi igazolványmeghatalmazott: két tanú által aláírt meghatalmazás és személyi igazolvány.Kézzel írt meghatalmazást is elfogadunk.Tájékoztatom, hogy a határozat ellen fellebbezést nyújthat be az iskolában, a fenntartó Pécsi Tankerületi Központ igazgatójának címezve.