Boldog Iskola

Márciusi Boldogságórák
Márciusi Boldogságórák
Az apró örömök élvezeteMinden osztályban téma volt annak felismerése, hogy nem csak a nagy dolgok jelenthetnek boldogságot. Fontos, hogy minden napra találjunk legalább egy olyan dolgot, aminek tudunk örülni. A boldogság világnapjához kapcsolódva a gyerekek összegyűjtötték, lerajzolták mindazt, aminek örülni szoktak, ezáltal nemcsak önmagukat, hanem társaikat is jobban megismerhették. Nem feledkeztek meg arról sem, hogy nemcsak kapni, hanem adni is jó, azaz örömet okozhat másoknak örömet szerezni. A téma egyik mottója lett az „amit adsz, azt kapod” mondás.A kisdiákok kreatív feladatokkal járták körbe a fogalmat, a boldogság szó betűivel alkottak mondatokat, melyek mindegyike az élet örömeit tükrözte; örömkereső nagyítót készítettek, meséket, dalokat hallgattak; angolórán szófelhőbe gyűjtötték a szavakat.Ismét ötletes és színes alkotások születtek. Galéria: https://arpad-pecs.hu/galeria/boldog-iskola-2024-25-marcius/  
2025. 04. 12. 06:49
Februári Boldogságórák
Februári Boldogságórák
A február a “megküzdési stratégiák” hónapja. Az osztályok tovább gondolták a célok elérése témakört, és azzal folytatták a hónap témáját, hogy kire számíthanak a bajban, ki az, aki mindig mellettük áll. Ötleteket gyűjtöttek azzal kapcsolatban, hogy mi segíthet a stressz leküzdésében, és felidéztek számos relaxációs, nyugtató gyakorlatot, és tanultak újakat is. Voltak, akik kis időre “szuperhősökké” váltak, és összegyűjtötték mindazokat a “szuperképességeket, szupererőket”, amivel szívesen rendelkeznének. Mesék segítségével értelmezték és megbeszélték, hogy a mindennapokban is viselkedhetünk hősként. Sokféle alkotás is készült a téma kapcsán.Képgaléria: https://arpad-pecs.hu/galeria/boldog-iskola-2024-25-februar/ 
2025. 03. 14. 05:12
Januári Boldogságórák
Januári Boldogságórák
Januárban a „Célok kitűzése és elérése” volt a téma. Ez nagyon aktuális volt a félévhez közeledve, azt elhagyva. Minden osztályban, így az elsőkben is téma volt a tanulmányi munka értékelése, a 2. féléves célok kitűzése, a családban, közösségben vállalt feladatok, mindennapi célok megvalósítása. Voltak, akik távolabbi célokról is álmodoztak: focimezt készítettek maguknak, vagy az állatorvosi rendelő megnyitásán gondolkodtak, sőt az énekes-táncos karrier is felcsillant. Mindezt berajzolták egy képkeretbe.A 2. osztályosok befőttesüvegbe tették az éves céljaikat, amit majd jövő januárban fognak kibontani. Motivációs lépcsőt készítettek, mely a céljaik felé vezető utat jelképezi. A „Megpróbálom! Meg tudom csinálni! Nem adom fel! El fogom érni a célom!” voltak a legfontosabb jelmondatok.A 3. osztályosok „jövőlátó varázsszemüveget” vettek fel, és elképzelték, mi lesz velük 5, 10, 15 év múlva, és elképzelték azt is, hogy milyen lenne egy álomnyaralás. A beszélgetések során szóba kerültek a példaképek is, illetve a kitartó munka fontossága. A 4. osztályosok beszélgetéseket folytattak arról, mik a közös és az egyéni célok, hogyan oldhatják meg a nehéz feladatokat, és hogy kitartás és szorgalom is szükséges a célok eléréséhez. Minden osztályban sokféle alkotás született a témához kapcsolódva:  https://arpad-pecs.hu/galeria/boldog-iskola-2024-25-januar/ 
2025. 02. 13. 13:53
Decemberi Boldogságórák
Decemberi Boldogságórák
A boldogító jócselekedetek hónapjaA hónap mottójához hűen sok olyan programon vettek részt diákjaink, amely révén megtapasztalhatták, hogy jó adni. A karácsonyi projektnapon sokféle ötletes ablak-, ajtó- és teremdekorációval öltözött díszbe iskolánk, és a már hagyományos városi fényfestő versenyre is küldtek pályamunkákat. Saját készítésű ajándékokat terveztek, mellyel családtagjaikat, barátaikat  lepték meg. Több osztályunk szeretet-lapokat küldött más települések iskolásainak. A gyerekek kedves üzeneteket, jókívánságokat fogalmaztak meg. A felkészülés, a levélírás és a kapott levelek olvasása is remek hangulatban telt. Gondoltak az oviskokra és az idősekre is.  Ünnepi műsorral készültek a környék óvodásainak. A Németh László Utcai Tagóvoda és a Kék Elefánt Evangélikus Óvoda középsős és leendő elsős kisgyermekei látogattak el hozzánk, hogy velünk együtt készüljenek a karácsonyra, és megható műsorral látogattak el a malomvölgyi Baptista Szeretetszolgálat Szeretetotthonába. A diákok dallal, zenével és szeretetteljes jelenlétükkel varázsoltak mosolyt az ott élők arcára, és igazi ünnepi hangulatot teremtettek. Elindultak az adománygyűjtő akciók is. Idén is a Szent Ágota Alapítványt és a Cipősdoboz akciót támogattuk.  A Luca-napi csereberén a kisdiákok elhozták régi, megunt tárgyaikat, hogy azokat számunkra érdekesebbre, újabbra cseréljék. A játékok, könyvek, plüssállatkák annak a jegyében találtak új gazdára, hogy nem kell kidobni, ami már nekünk nem kell, mert lehet, hogy más még örömét leli benne.Képgaléria: https://arpad-pecs.hu/galeria/boldog-iskola-2024-25-december/ 
2025. 01. 02. 07:30
Novemberi Boldogságórák
Novemberi Boldogságórák
Boldog Iskola Program novemberi témája a társas kapcsolatok és a barátság volt.Ez alkalomból sokféle rajz és alkotás készült, meséket olvastak, dalokat hallgattak a gyerekek a téma kapcsán. Természetesen a beszélgetések, játékok sem maradtak el. Kirakót készítettek, melynek elemeivel is a kapcsolódást, összetartozást példázták. Különböző anyagokból barátságkarkötők készültek, melyeket néhány kedves szó kíséretében adtak át egymásnak. A 3.c-ben egy terápiás kutyus is járt, hogy megmutassa ő is, milyen fontos a barátság és a kapcsolatok. További képek:  https://arpad-pecs.hu/galeria/boldog-iskola-2024-25-november/
2024. 12. 14. 12:57
Boldogságórák szeptemberben és októberben
Boldogságórák szeptemberben és októberben
Ebben a tanévben iskolánk minden alsó tagozatos osztálya bekapcsolódott a Boldog Iskola Programba.A szeptember a HÁLA gyakorlásának hónapja volt. Ebből az alkalomból minden alsós osztályunk és boldogságórás csoportunk elkészítette saját „HÁLA-szívét”, és 21-én, a hála világnapján körülsétáltuk az iskolát. Az osztályok részletes programjai: szeptember-a-hála-hónapja.pdfKépgaléria: https://arpad-pecs.hu/galeria/boldog-iskola-2024-25-szeptember/Október - az optimizmus gyakorlása. Az osztályok meghallgatták a hónap dalát, motiváló, biztató mondatokat gyűjtöttek, átolvasták és megbeszélték a folyosó lépcsőin lévő motivációs idézeteket is, optimista szemüveget készítettek; sokféle, változatos módon járták körül a témát ebben a hónapban is:Az osztályok részletes programjai: október-az-optimizmus-hónapja.pdfKépgaléria: https://arpad-pecs.hu/galeria/boldog-iskola-2024-25-oktober/ 
2024. 10. 29. 11:30
A hála világnapja - szeptember 21.
A hála világnapja - szeptember 21.
Iskolánk évek óta tagja a Boldog Iskola programnak. Résztvevő osztályaink szeptemberben a hála témáját járták körül.Az 1.a és 1.b még csak most csatlakozott a programhoz, ezért a hónap elején arról beszélgettek kinek mit jelent a boldogság. A hála kapcsán: meghallgatták a hála-dalt, színeztek, rajzoltak, és elkészítették a rajzos hála-fát, valamint egy hála-levelet. Sokat beszélgettek arról, hogy miért lehetünk hálásak, és hogyan lehet ezt az érzést kifejezni. Nagyon szép gondolatokat fogalmaztak meg a gyerekek.A 2.a osztály szeptemberben a köszönöm szó jelentésével ismerkedett, és használatát szorgalmasan gyakorolta. Az osztályközösségben az "azt szeretem benned" játékot játszották. A köszönöm szó jelentése kapcsán sok szót ejtettek a HÁLA szó jelentéséről és arról, hogyan és miért fontos, hogy elmondjuk másoknak is, ha valamiért hálásak vagyunk. Nagy kacagások kísérték a közös játékokat. Elkészítették a közös hála-fát is, mely egy mesebeli varázsfa, mindenféle színű és formájú levelek együtt hajtanak rajta.A 2.c osztályosok is hálafát készítettek. Dalokat hallgattak, táncoltak, énekeltek, beszélgettek arról, hogy ki miért hálás.  A boldogságórákat a 3.a osztály is beszélgetéssel indította, melynek során nagyon sok szép gondolatot megfogalmaztak a gyerekek a hálával kapcsolatban. Sokat beszélgettek a családról és a barátokról, a közösen töltött időkről, programokról. Egy színes szívecskében gyűjtötték össze, ki miért hálás. Az így elkészült tablót saját kisgyermekkori képeikkel egészítették ki. A 4.c osztályosok az óra elején meghallgatták a Hála dalt, melyet el is énekeltek.  A Hála mese felolvasása után megbeszélték, mi a hála, és ezt rajzban is kifejezték. A 7.B-sek a hála világnapja alkalmából plakátot készítettek, vagy lerajzolták és megnevezték, hogy mikor és miért éreztetek hálát az adott időszakban. A rajzokon változatos dolgok szerepeltek. Volt, aki hálás volt azért, mert lehet kutyája, mások a családjukért, a családdal együtt töltött időért voltak hálásak, vagy azért, hogy békében élhetnek. Egy tanuló azért érzett hálát, mert egészségesen született, ezt rajzban fejezte ki. A hálával kapcsolatosan idézeteket is gyűjtöttek.
2023. 10. 06. 15:48
A boldogság világnapján
A boldogság világnapján
Iskolánk az Örökös Boldog Iskola címmel büszkélkedik, így a rendszeres foglalkozásokon kívül március 20-án - a boldogság világnapján - az alsóban minden osztály legalább 1 órában szervezett valamilyen, a témával kapcsolatos programot. Ezek között szerepelt mesefilmnézés (Mi a boldogság?), mesefeldolgozás (A boldogság kék madara), szókereső játékok, rajz- és szófelhőkészítés, beszélgetés a boldogságról, plakátkészítés, közös éneklés, zenehallgatás, megnézték Magyarország 2022-es boldogságtérképét.A jeles nap iskolai szervezője Kata Viktória, a Boldog Iskola program koordinátora volt.
2023. 03. 22. 16:19
Boldog Iskola lettünk
Boldog Iskola lettünk
Iskolánk is csatlakozott a Boldog Iskola Programhoz, mely célja, hogy a gyermekek érdeklődőbbek, kreatívabbak legyenek, és erősödjön pozitív hozzáállásuk a tanuláshoz, a mindennapokhoz. A foglalkozások a tanév elején az alsó tagozaton kezdődtek meg.
2020. 11. 18. 08:39