Tájékoztatók

Márciusi Boldogságórák
Az apró örömök élvezeteMinden osztályban téma volt annak felismerése, hogy nem csak a nagy dolgok jelenthetnek boldogságot. Fontos, hogy minden napra találjunk legalább egy olyan dolgot, aminek tudunk örülni. A boldogság világnapjához kapcsolódva a gyerekek összegyűjtötték, lerajzolták mindazt, aminek örülni szoktak, ezáltal nemcsak önmagukat, hanem társaikat is jobban megismerhették. Nem feledkeztek meg arról sem, hogy nemcsak kapni, hanem adni is jó, azaz örömet okozhat másoknak örömet szerezni. A téma egyik mottója lett az „amit adsz, azt kapod” mondás.A kisdiákok kreatív feladatokkal járták körbe a fogalmat, a boldogság szó betűivel alkottak mondatokat, melyek mindegyike az élet örömeit tükrözte; örömkereső nagyítót készítettek, meséket, dalokat hallgattak; angolórán szófelhőbe gyűjtötték a szavakat.Ismét ötletes és színes alkotások születtek. Galéria: https://arpad-pecs.hu/galeria/boldog-iskola-2024-25-marcius/

Középiskolások röplabdakupája
Április 8-án rendezték meg az ANK röplabdakupát, melyen a nem igazolt középiskolásokból álló csapatok jutnak versenyzési lehetőséghez. Iskolánkat egy-egy fiú- és lánycsapat képviselte. Nagy küzdelmekben álltak helyt, de sajnos nem sikerült dobogós helyre kerülniük. Köszönjük dr. Huszárné Kövesi Enikő tanárnőnek, hogy felkarolta a diákok kezdeményezését.A csapatok tajai: Bekes Máté, Kordé Máté, Maróti Márk, Miklós Márk, Páll Zsombor, Fodor Vince, Erdélyi Levente (12.A), Burka Gergő (12.B), Franyó Kristóf (11.A), Várkonyi Bálint (11.B); Borbély Csenge, Kiss Eszter, Bózsa Szonja (12.B), Gyimesi Gréta (11.B), Tresch Csenge, Varga Regina (11.A), Tarlós Eszter, Kiss Kata (12.A).

Alsós szavalóverseny
A költészet napját köszöntötték a 2-3-4. osztályosok szavalóversenyükön. Gratulálunk a díjazottaknak: A 2. osztályosok közül közel 30 induló vett részt a megmérettetésen, melyen az alábbi eredmények születtek:1.hely: Ratting Norina (2.a), Fuderer Kamilla (2.b), Góman Krisztián Balázs (2.c)2.hely: Adorján Johanna (2.a), Vicze Zorka (2.b), Müller Ádám Ferenc (2.c)3.hely: Mutzhausz Lara (2.a), Ternyák Timon (2.b), Szekeres Dávid (2.c)Különdíjat kapott: Klir Virág Klaudia (2.c)A 3. évfolyamosok eredményei:1.hely: Szabó-Marton Nóra (3.a)2.hely: Váradi Ádám (3.a)3.hely: Biró Patrícia (3.b) és Egri Zalán (3.c)Különdíjat kapott: Magyar Emili (3.a) A 4. osztályosok eredményei:1. hely: Kertes Karolina (4.c)2. hely: Schreer Linett (4.c)3. hely: Bogdán Bíborka (4.b), Kovács Dominik (4.c)Különdíjat kapott: Gradhwohl Adèl (4.b)

A Fenntarthatósági Témahét eseményei
A 2025-ös Fenntarthatósági Témahét kiemelt témája volt többek között a zöldenergia-források, a mesterséges intelligencia, valamint a hulladékgazdálkodás, a tudatos fogyasztói magatartás és a fenntarthatóság. Ennek jegyében zajlottak “zöld” tanóráink, valamint a már hagyományos Természettudományi Diákkonferencia, és a szokásos tavaszi papírgyűjtési akciót is erre a hétre időzítettük. Tanáraink egy csoportja a PÉTÁV Bemutató Hőközpontjában tett látogatást, ahol a Magyarország egyik legzöldebb távhőszolgáltató rendszerével ismerkedett.A programokat ökoiskolai koordinátorunk, Rácz Etelka tanárnő szervezte, a Diákkonferenciát pedig Baranyainé Horváth Szilvia tanárnő.

Okosotthon - Intelligens háztartás
Természettudományi Diákkonferenciánkat idén is a Fenntarthatósági Témahéten rendeztük meg. A kutatások témája az Okosotthon - Intelligens háztartás volt. A pályázatát tíz diák adta elő: három az Árpádból, hét pedig más iskolából érkezett. A legeredményesebb árpádos Hársch Donát (8.B) lett, aki megosztott 1. helyezést ért el. A zsűri elnöke idén is Dr. Geresdi István, a PTE TTK professzora és doktori iskolájának vezetője volt. Gratulálunk díjazott diákunknak, és köszönjük a szervezést Baranyainé Horváth Szilvia tanárnőnek!

24 órás sportnap
Március 21-én a reggeli becsengetéstől 24 órán át sportolt az Árpád.Az alsósok sorversenyeztek, a kinti pályákon pedig kosárlabda- és labdarúgó-bajnokságok kezdődtek az 5-12. osztályosoknak, és lehetett asztaliteniszezni, szkanderezni és sakkozni is. 16 órától a tornateremben zajlottak a röplabda- és tollasversenyek, és izgalmas volt – különösen az esti - tájfutás is.Akik elfáradtak, a tornaszőnyegeken pihenhettek.Reggelig pattogtak a labdák, lelkes diákjaink mindvégig kitartottak. A rendezvényre néhány volt diákunk is ellátogatott.A szervezést a 11.B osztály és osztályfőnökük, Tóthné Deák Nikoletta, valamint a DÖK vállalta magára Vadas András tanár úr irányításával.A legeredményesebb osztályok, az 5.B, a 8.A és a 11.B, a DÖK-napon vehették át a jutalmakat.

1%-os támogatás
Kedves Olvasóink! Köszönjük az eddigi segítséget, és kérjük Önöket, hogy idén is támogassák alapítványaink munkáját adójuk 1%-ának felajánlásával! A felajánlásukról adóbevallásukkal együtt nyilatkozhatnak 2025. május 20-ig. Köszönjük!Árpád Gimnázium Alapítvány: 18304172-1-02Alsós Diákjainkért Alapítvány: 18329993-1-02

Mozgással az egészségért
Április 3-án a Kölyökből Atléta program keretében iskolánk versenyt rendezett közel hatvan gyermek részvételével. A tornaterem vidám, egymást buzdító gyerekektől volt hangos. Árpádos, cserepkás és TVT-s gyerekek küzdöttek hat csapatban ügyességüket, gyorsaságukat és kitartásukat összemérve. Köszönjük a támogatást a PSN Zrt-nek és a Kölyök Atlétika Programnak, a szervezést pedig a testnevelőknek.

DÖK-nap
A Diákönkormányzat napján a programok nyitásaként gazdára találtak a márciusi versenyek nyerteseinek díjai, majd mindenki találhatott kedvére való elfoglaltságot.A sportolni vágyók birtokba vették az udvari pályákat, az aulát és a tornatermeket; lehetett filmet nézni, kísérletezni és mindenfélét játszani. Volt táncbemutató, a megszomjazókat pedig teaház várta.Köszönjük a szervezést a DÖK-nek és Vadas András tanár úrnak.

Márciusi sporthírek
A labdarúgás Diákolimpia körzeti versenyein mind a IV. korcsoportos fiúk, mind a III-IV. korcsoportos lányok 3. helyezést értek el. Csapattagok: Almayer Zselyke, Stand Larina, Rossmann Hanna, Hencz-Mosgai Zoé, Simon Kitti, Ujhelyi Babett (7.B), Siklósi Nikolett (6.b), Kétyi Gréta (6.A), Rabnecz Gréta, Zidarics Hanna (7.A);Franyó Balázs, Zsupán Dávid (8.A), Hegedüs-Dely Maxim, Deverdics Milán (8.c), Hegedüs Dominik (9.A), Selmeci Dominik (7.B), Fodor Miklós, Molnár Ármin (7.c), Kornfeld Gábor (7.A), Grosch Dominik (6.A). Az 1. évfolyam bajnokságait március 17-én rendeztük meg. A kisdiákok fesztivál jelleggel versengtek egymással, váltóversenyen, kő-papír-olló bajnokságon, illetve osztályok közti labdarúgó bajnokságon vettek részt. Az utóbbiban az 1.a osztályosok bizonyultak jobbnak. A hónapban folytatódtak a 10. évfolyam bajnokságai is, ezúttal a röplabdával. A kihívást a 10.A osztály nyerte.Március 20-án iskolánk 10-12. osztályosokból álló focicsapata részt vett a Fair Play Cup tavaszi fordulóján. A diákok helyt álltak, de a továbbjutás sajnos nem sikerült. A csapattagok: Erdélyi Levente, Illés Benjamin, Kanizsai Bence, Kordé Máté, Szokol Milán, Örlős Balázs, Szentgyörgyvölgyi Bálint, Perger Dávid.

Tavaszi papírgyűjtés
A tavaszi papírgyűjtés időpontja: április 10. 6:30 - 10:30 között.Helye: az iskola melletti parkoló. Hozni lehet: fekete-fehér és színes újság kötegelve, kartonpapír, doboz (lapra bontva), fénymásolásból származó papírhulladék (műanyag mappa, genotherm nélkül), könyvek (műanyag borító és kemény fedél nélkül).EredményekIsmét megtelt a nagy konténer: 3100 kg papírhulladékot hoztak osztályaink. A legtöbb papírt a 4.c és az 5.A gyűjtötte. Köszönjük a segítő kollégáknak, diákoknak és szülőknek az együttműködést. A bevétel alapítványaink munkáját fogja segíteni.

Alsós népdaléneklési versenyek
Az 1. évfolyamosok közül 14 kisdiák mutatta be a tudását. Mindannyian nagyon ügyesen szerepeltek, a zsűrinek nehéz volt dönteni. A következő eredmények születtek:1.hely: a Kutasi Rebeka Gréta - Erdősi Zea duó (1.a), Szabó Szonja (1.b) és Palatinus Linett (1.b).2. hely: a Péntek Dorina Sára - Antal Amira duó (1.a) és Künsztler Zita (1.b). 3. hely: Böröcz Levente (1.b).Különdíjat kapott: Palatinus Linett (1.b).A 2. osztályosok versenyében kiemelt arany különdíjat kapott: Mogyorósi Gréta 2.cArany minősítésben részesült:Ratting Norina 2.a,Horváth Kíra (2.b), Földesi Alíz, Szabó Szonja, Vas Roland (2.c)Ezüst minősítésben részesült:Rudolf Réka Emma, Jávor Málna (2.a), Nagy Bálint, Varga Bence, Vicze Zorka, Varga Linett Dorina (2.b), Csipes Áron János, Sándor Kíra Míra, Klir Virág Klaudia (2.c).Bronz minősítésben részesült:Mutzhausz Lara Szabina,Takács Víg Kamilla (2.a), Dani Dominik, Kertész Emília (2.b), 2.aGóman Krisztián Balázs 2.c Pápai Rubina 2.c.Március 25-én a 3. évfolyamból 19 tanuló vett részt a népdaléneklési versenyen. Arany, ezüst és bronz minősítéssel jutalmaztuk a résztvevőket.A szervező tanító Fischer Nóra, Gálosi Tímea és Várkonyiné Kárpáti Angéla volt.

Művészeti és tanulmányi versenyek eredményei
A Mohácsi Tankerületi Központ és a Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium által szervezett “Mohács 500” elnevezésű verseny vármenyei döntőjében iskolánk csapata 3. helyezést ért el. A csapat tagjai: Bényei Dalma, Lengyel Rebeka, Mén Csenge (11.B). Felkészítő tanáruk: Guzsvány Éva.Élő Gergely (2.c) a megyei szépíró versenyen első kategóriában különdíjban részesült. Tanítója: Gálosi Tímea.A Pécsváradon tartott leányvásári énekversenyen Rabnecz Gréta (7. A) bronz, Hrudinszki Ramóna (7. c) pedig ezüst minősítést ért el. A Tiszán innen, Dunán túl országos népdaléneklési verseny vármegyei fordulójában énekegyüttes kategóriában Rabnecz Gréta Ingrid és Zidarics Hanna Jázmin (7.A) ezüst, szólóének kategóriában Till Milán (11.B) bronz fokozatot ért el. A felkészítő mindkét énekversenyen Soós Bernadett tanárnő volt.A “4 for Europe” elnevezésű országos középiskolai vetélkedő regionális döntőjében iskolánk csapata 8. helyezést érte el. A csapat tagjai: Brauner Adél, Fekecs Viktória, Huszti Christian (10.B) és Lengyel Rebeka (11.B). A felkészítőjük Guzsvány Éva tanárnő volt.A Bolyai anyanyelvi csapatversenyen két csapatunk is indult. Dunántúli 14. helyen végeztek a 12. osztályosok: Ernszt Dorka, Tóth Ramóna, Tarlós Eszter (12.A), Bózsa Szonja (12.B). Tanáruk: Andok Zsuzsa.

Tavaszi sporteredmények
A Városi Torna Diákolimpián iskolánkat I. korcsoportban Schreer Babett (1. b) képviselte. A II. korcsoportban csapatunk - Klaj Noémi (4.b), Schreer Linett (4.c), Polgár Dorina (4.b), Papik Hanna (4.b), Tóth Réka (4.c), Sorger Anna (3.a) - III. helyezést ért el, és továbbjutott a megyei diákolimpiára. Egyéniben Tóth Réka II., Schreer Linett V. helyen végzett a népes mezőnyben. Március 13-án rendezték meg a Körzeti mezei futóversenyt Tüskésréten, ahol tanulóink iskolánkat minden korcsoportban képviselték. I. helyezett lett az 1. korcsoportos lányok csapata: Nagy Viktória, Ádám Viola (3.a), Berta Boglárka, Ország Zora (3. c), Varga Linett (2.b). Nagy Viktória egyéniben 2. helyezést ért el. II. helyen végzett a fiúk csapata (1.kcs.): Csordás Bálint 3.b, Háy Zoltán, Nagy Levente (3.a), Szabó Máté, Tóth Máté (3.c), Ferenczi Kristóf (2. a). A többi korcsoport versenyzői is eredményesen szerepeltek, büszkék vagyunk valamennyiükre! Március 5-én két futballcsapatunk is részt vett a Pécsi Iskolai Bajnokság 2. fordulóján. A 3. korcsoportosok 2. helyen végeztek, a 4. korcsoport pedig a 3. helyen zárt. Schmalz Máté, iskolánk 4. b osztályos tanulója, a Diákolimpia vármegyei döntőjében gyors- és hátúszásban is első helyezést ért el, így márciusban az országos bajnokságon ő képviseli Baranya vármegyét.Iskolánk kosárlabdacsapata részt vett a "B" kategóriás Diákolimpia megyei döntőjén, ahol 3. helyen végzett. Az eredményekhez gratulálunk!Köszönjük a tanítóknak és a testnevelőknek a felkészítést!
