Tájékoztatók

Áprilisi versenyeredmények
Áprilisi versenyeredmények
A hónap folyamán számos kiemelkedő versenyeredmény született, melyekhez gratulálunk mind a diákoknak, mind a felkészítőknek! Az Oktatási Hivatal Pécsi Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett „A Hétfejű Tündér” – komplex alsó tagozatos csapatversenyre összesen 21 csapat nevezett be Baranyából. A többfordulós versenyen szerzett pontok alapján a 6 legjobb eredményt elért csapat jutott be a döntőbe, köztük iskolánk 4.a osztályos tanulóiból álló csapata is, akik a vármegyei fordulón 2.helyen végeztek. Az előzetes fordulóban írt meséjükért pedig „A kedves átirat” különdíjat kapták. A csapat tagjai: Kovács Lotti Laura, Dörögdi Honor Ferenc, Tóth Bence, Grosch Dominik. Tanítójuk: Kata Viktória.MatekÁSZ verseny megyei fordulójában Kovács Lotti Laura 2., Dörögdi Honor Ferenc 3., Grosch Dominik pedig 9.helyen végzett. Mindannyian 4.a osztályosok, tanítójuk Kata Viktória.A négyfordulós levelezős Országos Honismereti Tanulmányi Versenyen iskolánk 6.B osztályos tanulói - Pinterics Lili, Szegedi Nikolász és Tóth Alexandra -  1. helyet értek el, Benkő Zorka és Péter Dániel pedig 5. helyen végzett. A diákok tárgy- illetve könyvjutalomban részesültek. Felkészítő tanáruk: Fromvald Nikoletta. Ernszt Dorka (10.A) a Richter Gedeon Nyt. által meghirdetett “Te és a természettudomány - mesés történetek” című pályázaton írásáért a zsűri dicséretét kapta és könyvjutalomban részesült. Kémiatanára: dr. Kiss Ibolya.A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei fordulójában Pécsi Sára (5.A) 11., Papp Alida (8.B) pedig 10. helyen végzett. Felkészítő tanárok: Szalinayné Szappanos Rita, illetve Szabóné Illés ErikaA Tudásbajnokság megyei fordulójában a következő eredmények születtek: Dusnoki Leila (3.b) matematika 7.hely, Szeitz Milán ( 3.b) matematika 13. hely; Palotás-Ősz Patrik (3. b) magyar nyelv 12. hely, matematika 23. hely; Regényi Zolna (3.b) magyar nyelv 7. hely, Regényi Boróka (5.B) magyar nyelv 9. hely.  Tanítójuk: Pálné Soós Erika. 
2023. 05. 06. 06:43
Árpád-díjasok és Árpád-emlékérmesek 2023-ban
Árpád-díjasok és Árpád-emlékérmesek 2023-ban
2023. 05. 06. 05:58
Elballagtak végzőseink
Elballagtak végzőseink
Virágba borult iskolánk május 5-én, és tarisznyával a vállukon utoljára járták körbe az Árpádot végzőseink. Az ünnepségen a búcsúzó beszédeket követően feltűzték szalagjaikat az iskolazászlóra, majd iskolánk igazgatója átadta a ballagóknak a jutalmakat a kitűnő tanulmányi eredményekért, a kiemelkedő közösségi munkáért, továbbá megköszönte a Szülői Munkaközösségben tevékenykedő szülőknek a sok segítséget. Végül az idei Árpád-díjak és -emlékérmek átadása következett. A ballagás után május 8-án az írásbeli érettségivel folytatódik a munka a végzősök számára. Köszönet a szép ünnepségért minden közreműködőnek, és sok sikert kívánunk diákjainknak a vizsgákhoz!A ballagáson készült fotók megtekinthetők Facebook-oldalunkon:https://www.facebook.com/photo/?fbid=707548164711737&set=pcb.707549241378296
2023. 05. 06. 05:50
Föld heti kihívás
Föld heti kihívás
A Föld hetére hirdetett kihívásba sok osztály bekapcsolódott. Fűszernövényekkel és virágokkal gazdagodtak magaságyásaink, és reméljük, az elültetett magokból is hamarosan kikelnek. Számos szép dekoráció, ötletes faliújság készült, a Diák tanít diákot program keretében öko-foglalkozást tartottak az alsósoknál a gimisek, tanáraink egy csoportja pedig üzemlátogatáson járt a Tettye Forrásház telepén. Néhány diákunk 16 km-es túrán vett részt a Mecseken, amely során az erdőben elszórt hulladékokat is összegyűjtötték. A témahét zárásaként az alsósok csereberét rendeztek. Mindenki elhozhatta megunt játékát, könyveit, és elcserélhette azt, kaphatott másikat helyette.A programok koordinátora Rácz Etelka volt.További képeink: https://www.facebook.com/photo/?fbid=702902621842958&set=pcb.702903975176156 
2023. 04. 30. 06:09
Lezajlott a Természettudományi Diákkonferencia
Lezajlott a Természettudományi Diákkonferencia
Március 24-én lezajlott iskolánkban a Természettudományi Diákkonferencia. A résztvevők „A közlekedés ára” témájában mutatták be prezentációikat két kategóriában. Az Árpádon kívül Mohácsról, Komlóról és más pécsi iskolákból is érkeztek diákok. A zsűri elnöke dr. Geresdi István professzor, a  PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézet egyetemi tanára volt.Köszönjük a szervezést  a Fizika – Kémia – Biológia - Földrajz Munkaközösségnek és tanárunknak, Baranyainé Horváth Szilviának, a nyerteseknek pedig gratulálunk! 
2023. 04. 27. 11:14
Diák tanít diákot
Diák tanít diákot
A programunk keretében 11. évfolyamos  diákjaink tartottak vidám hangulatú"öko" foglalkozást a 3.b és 3.c osztályokban. Vass Virág és Lakatos Enikő a szelektív hulladékgyűjtés rejtelmeibe avatta az alsósokat. A gyerekek hulladékot válogattak illetve képzeletben kilátogattak egy lerakóba és egy válogató üzembe. Az óra végén mindenki egyetértett abban, hogy a legjobb hulladék az, ami nem is keletkezik.
2023. 04. 27. 10:10
Siker a Gara Regionale versenyen
Siker a Gara Regionale versenyen
Vass Virág (11.A) a PTE BTK által meghirdetett Gara Regionale olaszversenyen fordítás kategóriában pályaművéért 1. díjat kapott. A nyertesek jutalma ebben az évben ösztöndíjas részvételi lehetőség a PTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának XIV. Pécsi Bölcsész KreaTáborában. Gratulálunk diákunknak és tanárának, Deákné Palkovics Évának.
2023. 04. 21. 13:17
Föld napi akciók
Föld napi akciók
A Föld napja alkalmából alsó tagozatos diákjaink fakoronát mintázó kézlenyomataikba írták bele ígéreteiket, melyet a Földnek tettek. A jövő hét folyamán mind az alsóban, mind 5-12.-ben keressük a „legzöldebb osztályt”. Kérjük osztályainkat, tegyenek valamit a Földünkért! Például ültessenek valamilyen növényt az iskolaudvarban, készítsenek plakátot, vagy tegyenek valamit közösen a Föld napja jegyében! A programok szervezője Fügedi Éva tanító és Rácz Etelka öko-iskolai koordinátor.
2023. 04. 21. 13:14
Március végi rendezvények
Március végi rendezvények
Két nagy programsorozattal zártuk márciust. 30-án, a DÖK napon az első 3 órában játékokkal, sporttal, érdekes kísérletekkel várták a diákokat. Az alsósok a játékok mellett versmondó versenyt is tartottak. (Eredmények: /hir/az-alsos-szavaloverseny-eredmenyei-2/ )  A nap végén az új fejedelem és fejedelemasszony megválasztására került sor. A közös szavalás és a jelöltek programjainak meghallgatása után a diákok szavazatai alapján pajzsra emelték Kékesi Márkót és Hoffer Annát. A tanév végéig ők birtokolják a diákvezetői hatalmat.Köszönet a DÖK-nek és minden közreműködő diáknak és tanárnak, tanítónak.  ***Színes programok várták diákjainkat  pénteken, az Árpád-napon  is. Reggel az alsósok közös szavalással köszöntötték a fejedelmi párost. Az 5-12. osztályosok részt vehettek táncházban, kvízjátékban, sportolhattak, kipróbálhatták az íjászatot, készíthettek az Árpád-kort idéző plakátokat, reklámot, felvonulhattak korabeli öltözetben. A nap végén adtuk át a korábban meghirdetett versenyek, pályázatok győzteseinek a jutalmakat. (A díjazottak listája: /../arpad-napi-versenyek-es../ ) Köszönjük a rendezést Puglics Éva igazgatóhelyettesnek, valamint Pap Noémi és Rácz Etelka tanárnőnek – és minden közreműködőnek.Sikerrel zárult az erre a napra meghirdetett ruhagyűjtő akció is. A bevétel az alsós és gimnáziumi alapítvány számláira kerül. Köszönjük a segítséget! 
2023. 04. 02. 05:22
Az Árpád-napi versenyek és pályázatok eredményei
Az Árpád-napi versenyek és pályázatok eredményei
Az idei Árpád-nap alkalmából többféle versenyen és pályázaton vehettek részt diákjaink. A díjakat a március végi rendezvényen adtuk át.Az Árpád-kupán a 3.-7. osztályosok vehettek részt. A rendező Békei Mária tanárnő és az Informatika-technika Munkaközösség volt.Árpád-kupa-eredmények.pdfA korábban meghirdetett Vigyázz, kész, honfoglalás! c. pályázat meghirdetője a Disputa szakkör és annak vezetője, Guzsvány Éva tanárnő volt. Vigyázz-kész-honfoglalás-disputa-pályázat-eredmények.pdfA Varázslatos világunk című fotópályázat gondozója Andok Zsuzsa és Molnár Edit volt. A számos kiváló pályamunkából nehéz volt kiválasztani a legjobb képeket.A fotópályázat-eredményei.pdf
2023. 03. 31. 15:55
Kézműves vásár az Árpádban
Kézműves vásár az Árpádban
2023. 03. 28. 14:02
Húsmentes péntek fenntarthatósági program
Húsmentes péntek fenntarthatósági program
A Hungast közleménye Tisztelt Szülők! A Hungast Csoport elkötelezett a fogyasztóbarát, szolgáltatói szemlélet mellett, így működésünk során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a közétkeztetéssel foglalkozó vállalkozásokat kötő szigorú szabályozásoknak megfelelve is mindig finom, friss, változatos és tápláló ételek kerüljenek a fogyasztók tányérjaira. Szolgáltatásunk során közel sem csak a jogszabály adta keretek nehézségeivel találkozunk, ezeken túl a modern kor minden élelmezést érintő körülménye, kihívásai is napi szintű foglalatosságot jelent szakembereink számára a céljaink elérésének érdekében. Büszkén mondhatjuk, hogy az élelmiszer-hulladék csökkentésére irányuló törekvéseink biztató eredményeket mutatnak, egyes szolgáltatási területeinken sikeres próbaidőszakon vagyunk túl egy, a közétkeztetésben merőben szokatlan tálalási formát, a szabad szedést választva. Tapasztalataink szerint a fogyasztóink is örömmel vették ezt a változást, ami a tesztelt területeinken legalább 50 százalékos arányban csökkentette a fogyasztók által visszahozott élelmiszer-hulladékot, ami hatalmas eredmény, ennek ismeretében pedig természetesen vizsgáljuk ennek a szolgáltatási formának a kibővítését, állandósítását. Étkeztetési szolgáltatásunk fenntarthatóságát a hulladék csökkentésén túl is igyekszünk növelni. Az egyébként is intenzív hústermelés növekedése egyre károsabb hatással van környezetünkre, és ezáltal a társadalmunkra is. A megművelhető földterületek nagy részét közvetlen és közvetett módon a húsipar használja, és ezzel a legfőbb felelőse a mezőgazdasági tevékenységekhez köthető környezeti ártalmaknak A közétkeztetésben is gyakran használt csirke-, valamint sertéshúsok termelése során egy kilogramm hús körülbelül hat-hét kilogramm szén-dioxid kibocsátást jelent a környezetünk számára, valamint több száz liter ivóvíz felhasználást, ugyanennyi tömegre számítva. Egybehangzó szakvélemények alapján akár már heti egy húsmentes nap bevezetésével is jelentős lépést lehet tenni a környezeti ártalmak csökkentésének irányába. Cégcsoportunk vezetői a dietetikus szakembereink véleményének kikérése után, a Magyar Természetvédők Szövetségének támogatásával úgy határoztak, hogy április hónaptól heti egy alkalommal bevezetnek egy húsmentes szolgáltatási napot, amikor sem a fő-, sem pedig a kisétkezések nem fognak tartalmazni húst, vagy húskészítményeket, a menüket más állati eredetű fehérjeforrással komplettáljuk. Törekvéseinket nem pusztán a menüsorok megváltoztatásával szeretnénk jelezni a fogyasztóink felé. Cégcsoportunk minden lehetőséget szeretne megragadni, hogy hagyományos, vagy online formában elérhető edukációs tartalmakat juttasson el a gyerekekhez, szülőkhöz, és minden érdeklődőhöz, ezzel is segítve a fenntartható étkezés feltételeinek megértését. A legfontosabb üzeneteket tartalmazó kiadványaink minden érintett felé való eljuttatásában számítunk az Ön és kollégái segítségére is. Fontos kiemelnünk, hogy a szolgáltatásunkat érintő fent részletezett változás természetesen továbbra is mindenben megfelel a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendeletben foglaltaknak, szakembereink olyan döntést hoztak, amely ugyanúgy összhangban van a jogalkotói szándékkal, mint korábban, azonban piacvezető cégként irányt mutat versenytársainknak is egy környezettudatosabb, fenntarthatóbb jövő felé.
2023. 03. 27. 12:04
TIÉD A SZÓ-TÁR!
TIÉD A SZÓ-TÁR!
Iskolánk két csapata bejutott a TIÉD A SZÓ-TÁR! szótárhasználati verseny országos döntőjébe.  A 9-12. évfolyam kategóriában. 94 csapat közül az Asok (12. A tanulói) 8. helyen, az Eliten csapat (10. A) az 5. helyen  végzett. Kovács Levente, Szélig Abigél Petra, Szilovics Balázs, Ernszt Dorka, Kordé Máté és Rózsavölgyi Gergő képviselik majd az Árpádot a végső fordulóban  Felkészítő tanáruk: Tóth Éva.Gratulálunk!
2023. 03. 25. 05:05
Ismerkedés a hangszerekkel
Ismerkedés a hangszerekkel
Hangszerbemutatót tartottak a Kontrasztok Művészeti Iskola tanárai és árpádos diákjai első-második osztályosainknak. A kicsik játékos formában ismerkedhettek meg a gitárral, a kisebb-nagyobb vonós és fúvós hangszerekkel és a zongorával.A művészeti iskola várja a zeneszerető kisdiákokat! 
2023. 03. 22. 17:43
A boldogság világnapján
A boldogság világnapján
Iskolánk az Örökös Boldog Iskola címmel büszkélkedik, így a rendszeres foglalkozásokon kívül március 20-án - a boldogság világnapján - az alsóban minden osztály legalább 1 órában szervezett valamilyen, a témával kapcsolatos programot. Ezek között szerepelt mesefilmnézés (Mi a boldogság?), mesefeldolgozás (A boldogság kék madara), szókereső játékok, rajz- és szófelhőkészítés, beszélgetés a boldogságról, plakátkészítés, közös éneklés, zenehallgatás, megnézték Magyarország 2022-es boldogságtérképét.A jeles nap iskolai szervezője Kata Viktória, a Boldog Iskola program koordinátora volt.   
2023. 03. 22. 16:19