Tehetségpont

Alakítsd Te a történelmet!
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett Országos Középiskolai Történelem Problémamegoldó Verseny regionális fordulóján iskolánk Dominatio Pannoniae nevű csapata 2. helyezést ért el, ezzel bejutott az országos döntőbe. A csapatoknak egy-egy történelmi döntéshozó személy szerepébe helyezkedve kellett megoldaniuk sorsfordító problémákat, történelmi krízishelyzeteket.Csapatunk tagjai: Deák Martin, Németh Zsombor (12.B) és Kékesi Márkó (11.A) . Felkészítő tanáruk: Fromvald Nikoletta. Gratulálunk!

Értékek, kincsek, közösségek a Kárpát-medencében
Iskolánk 9.B osztályos tanulóiból álló "Akácmézek" nevű csapata a Lakitelek Népfőiskola által szervezett Hungarikum vetélkedő Értékek, kincsek, közösségek a Kárpát-medencében elnevezésű országos versenyen az induló 232 csapat közül a 9. helyen áll az első forduló után, így továbbjutott a verseny elő- illetve döntőjébe. A csapat tagjai: Dolmány Anna, Hanke Laura, Somogyvári Dóra. Felkészítő tanáruk: Fromvald Nikoletta. További sikereket kívánunk nekik!

Torna diákolimpiai siker
2022. február 19-én Siófokon rendezték meg a II. korcsoportos leány torna diákolimpia elődöntőjét, ahol Zsoldos Hanna, 5. a osztályos tanuló gyönyörű, pontos gyakorlatokat végrehajtva az első helyet szerezte meg, így továbbjutott az országos döntőbe. Teljesítményéhez gratulálunk és további sikeres felkészülést kívánunk!

Irodalmi sikerek
A Net-Penna országos irodalmi pályázatán Ernszt Dorka írása 11., Kordé Mátéé pedig 19. lett. Mindketten 9.a osztályosok.A Szertelen-kék Alapítvány országos meseíró pályázatán Ernszt Dorka egy másik írása is a legjobbak között végzett, így beválogatták az alapítvány mesekönyvébe, ami február folyamán fog megjelenni. Tanáruk: Andok Zsuzsa.Az írások elolvashatók:https://www.routerlearning.hu/2021/11/10/net-penna-ajanlo-ernszt-dorka-hogyan-lett-a-pumikutya/https://www.routerlearning.hu/2021/12/16/net-penna-ajanlo-korde-mate-albert-megoldja/

Átadták a "Baranya Legjobbja 2021-ben" díjakat
A sportbarátok idén is szavazhattak a tavalyi év legjobb játékosaira, edzőire, játékvezetőire. Az utánpótláskorúakat tekintve kitüntetésben részesült U16 kategóriában iskolánk 10.a osztályos tanulója, Hőgye Patrik, a PVSK kosárlabdázója. Gratulálunk!A díjátadóról mind a Bama, mind a Baranya Megyei Kosárlabda Szövetség hírt adott. https://www.bama.hu/helyi-sport/2022/01/megkoronazta-az-evuket-a-baranya-megyei-kosarlabda-szovetseghttps://megye.hunbasket.hu/baranya/hir/54803/baranya-legjobbjai-2021-ben-a-baranya-megyei-kosarlabda-szovetseg-dijatadojaPatrik a tavalyi évben négy bajnokságban is szerepelt. Az U16-os csapattal a „B” döntőbe jutott, majd azt a vezetésével meg is nyerték. Az NB1/B piros csoportos csapatban is egyre több szerephez jutott a szezon előrehaladtával, sőt az utolsó mérkőzésen 26 pontot szerzett. Pályára lépett, sőt első pontjait is megszerezte a PVSK férfi első osztályú csapatában. Patrik a nyarat sem töltötte pihenéssel. Az U16-os válogatott alapembereként nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a válogatott veretlenül nyerte a Challege Tornát.

A Pécsi Rotary Club díját kapták
A Pécsi Rotary Club a Rotary Advent jótékonysági programja keretében két tehetséges diákunkat díjazta. A díjat minden évben jó tanuló, valamely területen tehetséges és a közösségi munkában kiemelkedő diáknak ítélik oda. Idén iskolánkból Lakatos Enikő (10.a) és Fehér Olivér (11.a) részesült jutalomban. Gratulálunk!A vírushelyzet miatt idén sem a Széchenyi téren zajlott a műsoros díjátadó, hanem ünnepi kisfilmmel kedveskedünk.A Pécsi Rotary Club tisztelettel vár minden érdeklődőt a Facebookon a Pécsi Rotary Advent jótékonysági programja keretében advent minden napján 17:00 órakor 2021. november 28. és december 23. között. Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a várakozás napjaiban az iskolák által kiválasztott, arra érdemes egy-egy kisdiák 100-100 ezer forint anyagi támogatásban részesül a pécsi vállalkozások és polgárok önzetlen adománya révén. Az iskolák és a diákok videóműsort készítettek diáktársuk tiszteletére és az Önök örömére. Tekintsék meg, hogy milyen hatalmas értékek birtokosai vagyunk ezekben az intézményekben! A diákjainkat bemutató kisfilm megtekinthető.

Sikerek a Bolyai anyanyelvi csapatversenyen
A Bolyai anyanyelvi csapatverseny 9-12. évfolyamosok körzeti fordulójában iskolánk 11.a osztályos csapata korcsoportjában az 1. helyezést ért el, ezzel bekerült az országos döntőbe. A csapat tagjai: Fehér Olivér, Stamler Csenge, Szabolics Kinga, Ujhelyi Zsolt. Felkészítő tanáruk: Kovács-Burján GizellaGratulálunk!

Kosárlabda megyei eredmény
A kosárlabda V.-VI. korcsoportos fiú B33 Diákolimpia Baranya megyei döntőjén iskolánk fiú csapata 1. helyezést ért el. Eredményükkel a regionális döntőbe jutottak. A csapat tagjai: Bernáth Gábor, Hőgye Péter (12.o.), Hőgye Patrik, Radó Ádám (10.o.). Kísérő tanár: Szablya Zita. Gratulálunk!

Diákunk rajza is díszíti a Dzsámit
Az Advent Pécs és a Zsolnay Fényfesztivál épületfestő gyermekrajz pályázatán Major Mínea (2.c) rajza döntőbe került, így alkotása december 20-ig látható lesz a Dzsámin minden péntek-szombat-vasárnap 16.30 és 19.30 között. Tanítója: Papp Lászlóné. Közönségszavazáson lehet diákunk rajzára szavazni a https://www.adventpecs.hu/ oldalon, illetve az Advent Pécs Facebook oldalán. A közönségszavazás időtartama: 2021. december 10. 17.00 órától december 20. 17.00 óráig.Gratulálunk!

Megyei versenyeredmény
A Bolyai matematika csapatverseny megyei fordulójában gimnáziumi kategóriában 8. osztályos csapatunk 2. helyezést ért el. A csapat tagjai: Hódi Ákos, Major-Varga Trisztán, Mándi Márton, Várkonyi Bálint. Felkészítő tanáruk: Tóthné Deák Nikoletta.

4 for Europe
Iskolánk csapata a "4 for Europe" európai uniós témájú országos középiskolai vetélkedő regionális döntőjében a 3. helyet szerezte meg. A csapat tagjai: Deák Martin, Gáspár Gréta (12.b), Kékesi Márkó,Tarnai Adrián (11.a). Felkészítő tanár: Guzsvány Éva.

Medve matek eredmények
Szeptember 25-én, szombaton mintegy 200 fő résztvevővel rendezték meg a Medve (szabadtéri) matematikaversenyt a Zsolnay Negyedben. 8. évfolyamosaink 2 csapattal neveztek, amelyből a Hódi Ákos és Kanizsai Balázs alkotta páros a 7.-8. évfolyamosok (Kismedve) kategóriájában 1. helyezést ért el. Tanáruk: Tóthné Deák Nikoletta.Gratulálunk!A Medve matek árpádos csapata

Atlétikai versenyeredmény
A Szekszárdon megrendezett Dél-Dunántúli Régió Sport XXI. felmérő atlétikaversenyen iskolánkat két tanuló, Tóth Emília és Henz-Mosgai Liza képviselte a PSN Zrt. csapatának tagjaként. A gyerekek repülőrajtos 20 m-t futottak és helyből ötösugrást végeztek. Liza ötösugrásban az első helyet szerezte meg. Gratulálunk neki.

Újabb versenyeredmények
Major-Varga Trisztán (7.b) az Alapműveleti Matematikaversenyen a Baranya-Tolna megyei fordulón 1. helyezést ért el. A Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen Mándi Márton (7.b) szintén megyei 3. lett. Tanáruk: Tóthné Deák Nikoletta.A Tudásbajnokság angol haladó kategóriájában Bartó Kinga 5.b osztályos tanuló megyei 1. helyezést ért el, országos döntőbe jutott. Tanára: Pap Noémi. Pálfi Ádám (5.c) az Országos Honismereti Tanulmányi Versenyen megyei 3. helyezést ért el. Tanára: Iváncsitsné Major Szilvia. A Spiel und Gewinn országos német versenyen Török Dorina (4.c) 1. helyezett lett. Tanára: Szinder Nóra.

Alsós versenyeredmények
A TUDÁSBAJNOKSÁG tanulmányi verseny megyei fordulóján elért eredményeink:Anyanyelv tantárgy megyei fordulóján: Regényi Zolna (1.b) az 1. helyen végzett, így továbbjutott az országos fordulóra! Hangay Gréta (1.b) 3., Regényi Boróka (3.a) 13., Takács Benett (3.a) 14. lett.Környezetismeret tantárgy megyei fordulóján: Navreczki Barna (2.a) megyei elsőként bejutott az országos döntőbe! Vizvári Flávió (4.b) 10.lett.Matematika tantárgy megyei fordulóján:Rajnai Zoé (1.b) megyei első lett, így tovább jutott az országos fordulóba!Hangay Gréta (1.b) 4., Szabó Áron és Dani Levente (1.b) 12., Ujhelyi Babett (3.a) 7., Papp Lóránt (3.a) 21., Vizvári Flávió (4.b) 10. lett.NyelvÉsz tanulmányi verseny megyei fordulóján elért eredményeink: Regényi Zolna (1.b) és Navreczki Barna (2.a) tanulók az 5. helyen végeztek, Regényi Boróka (3.a) 15., Csokona Boglárka (4.b) 20. lett.A legeredményesebb tanulóknak iskolánk igazgatónője, Takáts-Kaposi Laura adta át az érmeket, okleveleket és a könyvjutalmat.Felkészítő tanárok: Pálné Soós Erika, Dr. Poleczky Lászlóné, Révészné Müller Judit, Kata ViktóriaGratulálunk a szép eredményekhez!