Híreink

Akik a szabadságért küzdöttek - ünnepi műsor
Ma ünnepi műsorral emlékeztünk meg a 175 évvel ezelőtti eseményekről. Köszönjük a lendületes, a forradalmi ifjak hevületét megidéző előadást a 8. A osztálynak és a kórusnak, valamint az infó-kommunikációs csoport saját szerkesztésű március 15-i újságját. A műsort összeállította Szabóné Illés Erika és Soós Bernadett. A dekorációt Dér-Takács Etelka tanárnő és Molnár Edit készítette.

PÉNZ7 – Pénzügyi és vállalkozói témahét 2023. március 6 – 10.
Iskolánk is részt vett az országos programban, amelynek keretében a 4-12. évfolyamok diákjai a korszerű pénzkezeléssel és gazdálkodással ismerkedhetnek meg játékos formában. Ebben az évben a „Korszerű pénzkezelés és digitális biztonság” címet kapta a program, így a korszerű fizetési módokat – pl. bankkártyás, prepaid kártyás, QR-kódos vagy mobilos fizetést - ismerték meg a tanulók osztályfőnöki és technika órákon. Páhi Zsuzsanna iskolai koordinátor

Újra keressük iskolánk diákfejedelmét és fejedelemasszonyát.
FELHÍVÁSJelentkezz március 16-17 között a titkárságon vagy az [] e-mail címen, ha 9-12. évfolyamos vagy és megmérettetnéd magad! A jelöltek egy héten át kampányolhatnak majd, és DÖK-napon választja meg a diákság vezéreiket, akik másnap, az Árpád-napon uralkodóként vehetnek részt a programokon. Nyerjétek meg a szavazókat érdekes programokkal, amelyeket a kampányhét iskolai szüneteiben valósíthattok meg. Annyi a dolgod, hogy jelentkezz, aztán csapatoddal állítsátok össze programotokat, amelynek hatására rád szavaznak majd diáktársaid.

Mert énekelni jó! - sikerek a dalversenyen
Március 8-án tartották a vármegyei énekversenyt, melyen bronz minősítést kapott a 6.B csapata, az "Árpád madarai": Balugyánszki Zsófia, Gilbert Gréta, Hőgye Paulina és Kis Liza Eszter. Tanáruk: Soós Bernadett. Gratulálunk az eredményhez!

Vigyázz, kész, honfoglalás! - Pályázati felhívás
A közelgő Árpád-nap alkalmából disputa szakkörünk pályázatot hirdet iskolánk diákjainak az alábbi témákban:Árpád vezér jó helyre vezette népét a Kárpát-medencébe.Árpád vezér nem jó helyre vezette népét a Kárpát- medencébe.Feladat:érvelj írásban a fenti állítások valamelyike mellettpro és kontra is megfogalmazhatod érveidírj legalább 1,5 oldalt (A4-es méret)12-es betűmérettel Times New Roman betűtípust használjírásod jeligével lásd el, neved, osztályod ne szerepeljen a benyújtott pályázatodonBeadási határidő: 2023. március 24. (péntek)Pályázatot személyesen add le az alábbi diákok valamelyikének: Brauner Adél 8.B, Ernszt Dorka 10.A, Brauner Odett 11.AA legjobb írások díjazásban részesülnek, valamint megjelentetjük őket az iskola honlapján, Facebook oldalán és az évkönyvben is.

Varázslatos világunk címmel fotópályázatot hirdetünk diákjainknak
A pályázatot Árpád-nap alkalmából hirdetjük meg.Pályázhat: iskolánk minden diákja egyénileg a meghirdetett témákban legfeljebb 2-2 képpel.Továbbá: minden osztálytól várunk 1-1 fotót legalább 2 témában.A választható témák:Természet, tájVáros, épített környezetMakro fotók (közeli részletek egy tárgyról, növényről, rovarról stb.)Járj nyitott szemmel, és vedd észre magad körül a varázslatos pillanatokat, különleges témákat! A fotók beküldhetők:bármilyen képformátumban (pl. JPEG, PNG stb.)készülhetnek digitális fényképezőgéppel vagy mobiltelefonnalErre figyelj!Ne küldj be letöltött, nem saját, illetve képszerkesztővel utólag módosított képeket!A fotókon személy felismerhetően ne szerepeljen!A képek mérete ne legyen túl kicsi!Beküldési határidő: 03.26. (vasárnap)Díjazás, jutalmak:A beküldött képekre (előzsűrizés után) Facebook-oldalunkon lehet majd szavazni.A kapott szavazatok száma, továbbá a zsűri pontozása alapján ítéljük oda a díjakat.A díjazott képek készítői jutalomban részesülnek.A legjobb fotók bekeretezve állandó helyet kapnak folyosóinkon, és megjelentetjük őket honlapunkon, Facebook-oldalunkon, évkönyvünkben.

Természettudományi diákkonferencia
Iskolánk fizika-kémia és biológia-földrajz munkaközössége a 2022/2023. tanévben ismét pályázatot hirdet a TERMÉSZETTUDOMÁNYI DIÁKKONFERENCIÁRA az alábbi, választható címmel:A közlekedés ára, avagy:Busz, vonat vagy autó? – Környezetkímélő, illetve környezetkárosító közlekedési módokRepkedünk a világban.... – Előnyök és/vagy veszélyekGyalogosan a belvárosban – "Zöld" közlekedési szokások a fenntartható városokértNe utaztasd a reggelid! – Helyi és távolról származó termékek szállítási távolságaiFormátum: ppt prezentáció.Nevezhetnek Baranya vármegye 5-12.évfolyamos tanulói.Két kategóriában lehet nevezni:kategória: 5- 7. évf. tanulóikategória: 8-12. évf. tanulóiNevezési díj nincs!Minden pályázó jutalomban részesül!Az első 10 legjobb pályázó előadhatja legfeljebb 8 perces prezentációját az iskolánkban 2023. április 24-én megrendezésre kerülő Természettudományi Diákkonferencián, melyre az összes pályázót meghívjuk.A Természettudományi Diákkonferencia zsűrielnöke:Dr. Geresdi István professzor, az MTA doktora, a PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézet egyetemi tanára.A diákkonferencia előadói – helyezésüktől függően – további értékes jutalomban részesülnek.A pályázatokat elektronikus formában kell benyújtani.A pályázat tehát egy ppt, melynek tartalma:1. kategóriában legalább 5 tartalmi dia, 2. kategóriában legalább 8 tartalmi diaa felhasznált, hivatkozott források, képek pontos jegyzékea diák adatai (név, évfolyam, az iskola pontos neve)a felkészítő tanár neve, ímélcíme. (Utóbbi a nyilvános bemutatóra majd törlendő.)A pályázatok beadási határideje: 2023. április 9.A pályázatokat – mindegyik pályázótól egy fájlban – a következő ímélcímre kérjük küldeni:[] pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet a 72/450-351-es telefonszámon vagy [] ímélcímen.MINDEN ÉRDEKLŐDŐT SZERETETTEL VÁRUNK!

Nemzeti értékek nyomában - sikerek a Hungarikum versenyen
Iskolánkból két csapat is szépen szerepelt a Hungarikumok - nemzeti értékeink című versenyen, így bejutott az országos elődöntőbe. Az országszerte induló több száz csapatból a legjobbak május végén mérik össze tudásukat Lakitelken. Az árpádos csapatok tagjai: Bekes Máté, Maróti Márk, Hencz-Mosgai Ákos (10.A); illetve Gerner Csaba, Froner Dominik, Őrlős Balázs (10.A). A felkészítő tanár: Andok Zsuzsa; az utóbbi csapat vezetője Szinder Nóra tanárnő. Gratulálunk, és sok sikert kívánunk májusban!

Téltemetés
Március 1-jén kereplőkkel, dudákkal, sípokkal, zajkeltő eszközökkel vonultak fel 1-6. osztályos diákjaink, hogy elűzzék a telet. A vidám téltemetőn tűzre dobták a hideget, telet jelképző bábukat, és versekkel, dalokkal hívták a tavaszt.

Koncertsorozat a Kodály Központban
Iskolánk zeneszerető diákjai egy háromrészes koncertsorozaton vettek részt a Kodály Központban február-március folyamán. Az előadásokon népszerű operarészleteket, régi magyar táncokat és régi hangszereken megszólaltatott középkori és reneszánsz világi zenéket láthattak, hallhattak. A részvételt és a koncertjegyeket az Árpád Gimnázium Alapítvány biztosította diákjaink részére. A program iskolai szervezője Soós Bernadett tanárnő volt. Elkísérte őket Molnár Edit.

Alsós népdaléneklési verseny
Iskolánk a hagyományokhoz híven az idei tanévben is megrendezte a népdaléneklési versenyt. Nagy örömünkre sok kisgyerek jelentkezett és örvendeztette meg a zsűrit valamint társait dalválasztásával és énekhangjával. Gratulálunk! Helyezések: 1.évfolyam: I. helyezett Magyar Emili 1.aII. helyezett Nesz Hanna 1.bIII. helyezett Sólymos Nagy Karoline 1.c és Fáth Dominik 1.a 2. évfolyam: I. helyezett Adorján Bendegúz 2.c és Pilhoffer Liliána 2.cII. helyezett Takács Liliána 2.b, Csili Loretta 2.c, Berger Elizabet MirellaIII. helyezett Szakács Bendegúz 2.b, Karg Borostyán 2.a, Haberehrn Dániel 2.b 3. évfolyam: I. helyezett Radó Lili 3.c és Kökény Zsigmond 3.cII. helyezett Kuti Attila 3.a, III. helyezett Oláh Kristóf 3.c 4.évfolyam: I. helyezett Kovács Lotti 4.aII. helyezett Tarcsai Kende 4.bIII. helyezett Görög Adél 4.b

A "Petőfi 200" reformkori versenyének díjazottjai
Február 23-án a 7. B osztály tanulói - Rudolf Rebeka, Erdősi Lili, Gölöntsér Zsófia és Gregorics Boglárka - szép eredményt értek el a Janus Pannonius Múzeum által meghirdetett reformkori alkotópályázaton. Nyereményük egy 5 főre szóló VR univerzum jegy a Zsolnay Kulturális Negyedbe, valamint egy, a tanulók által szabadon megválasztható múzeumpedagógiai foglalkozás a Janus Pannonius Múzeumban.Felkészítő tanáruk Szűcs Gábor volt. Gratulálunk a sikerükhöz!

Lélekmozgató program a Parasport Napon
A Magyar Parasport Napját minden évben február 22-én köszöntjük. A dátum választása szimbolikus, hiszen 1970-ben ezen a napon alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja a Mozgásjavító Intézmény falai között. A klub a névválasztással a legendás vízilabdázó és úszó előtt tiszteleg, aki lábamputáltként az épek között lett olimpiai bajnok 1932-ben és 1936-ban. Iskolánkban a testnevelésórákon idén is megemlékeztünk erről a napról. Diákjaink bekötött szemmel három különböző akadálypályát teljesítettek társ segítségével, és kipróbálták az ülő röplabda játékot. A program célja, hogy a diákok jobban megértsék a fogyatékossággal élők elfogadásának fontosságát.

Légszennyezettség mérő az Árpádban
Pécsett elsőként a mi iskolánkban került kihelyezésre egy levegőminőség mérő készülék. A műszert a Levegő Munkacsoport biztosította intézményünk számára, melyet ezúton is köszönünk a szervezetnek. Örökös Ökoiskolaként a környezettudatos szemléletformálás kiemelten fontos számunkra, így nagyon örülünk a lehetőségnek. Az eszköz folyamatosan méri a szálló por koncentrációját, a levegő páratartalmát és hőmérsékletét. A mért adatokat diákjainkkal természettudományos tanóráinkon fogjuk felhasználni. Az értékeket elemezzük, összehasonlítjuk a pécsi városrészekben, az ország egyéb területein, de akár más országokban rögzített számadatokkal is. A rögzített mennyiségek, illetve az ezekből ábrázolt grafikonok – melyek korábbi időpontokra is visszakereshetők -, az alábbi linkeken bárki számára megtekinthetők. https://opensensemap.org/explore/63e0c9ea4224170007b550e4?fbclid=IwAR2nD3xY3cUPdd3dScjgDzimMhEcy2fOSvfVr_UxDfhxoCmTA7Xajy5GFZA https://api-rrd.madavi.de/grafana/d/GUaL5aZMz/pm-sensors?orgId=1&theme=light&var-chipID=esp8266-523342&fbclid=IwAR0UqFtNMo0f2EJGla4sDzVHcOBAt24VQ5lI1CF0atXXfU7NE6dQILkmEho Rácz Etelka Ökoiskolai koordinátor
Tájékoztató katolikus hit- és erkölcstan oktatásról
Miért jó, ha gyermekük számára a római katolikus hit- és erkölcstan órát választják?A hit ajándéka biztos eligazodást és reményt ad a mindennapokban.A tananyag bemutatja az egyház több mint kétezer éves történetét és művészetét, átfogja az egyházi évet, foglalkozik a Szentírással, a szentek életével.Az órákon elhangzó ismereteken keresztül bővül a gyerekek műveltsége, melyet más tantárgyaknál is jól hasznosíthatnak (pl. magyar, történelem, művészetek).A gyermekek hiteles példaképet választhatnak.Segítséget kapnak a valódi és a hamis értékek közötti eligazodásban. Képesek lesznek jó döntéseket hozni.Az embert egész életén át foglalkoztató kérdésekre kapnak válaszokat: Miért élek? Mi a feladatom? Hová tartok? Milyen vagyok? Milyenek a körülöttem élők? Magányos lény vagyok, vagy társas? Mit jelent a közösség?Észreveszik Isten gondoskodó szeretetét az életükben és a világban.Megtanulják értékelni az életet annak minden örömével és problémájával.Továbbra is fontosnak tartjuk az iskolai katolikus hitoktatás mellett a fakultatív, plébániai hitoktatást, ahol a szentségekre való felkészítés és a közösségépítés intenzívebben és mélyebb tartalommal zajlik az élménypedagógia eszközeivel. A közösség, így a plébánián kialakuló csoport is az a hely, ahol a gyermek szabad lehet, rengetegélményhez juthat, kapcsolatokat építhet, barátokat szerezhet, megtanulhatja a helyes konfliktuskezelést, közösen gondolkodhat, tapasztalatokhoz juthat.Minden diákot szeretettel várunk!Nem feltétel sem az egyházhoz tartozás, sem, hogy megkeresztelt legyen a gyermek.Krisztus mindenkit hív!A jó közösségnek megtartó ereje van.Nem kell kitalálni az utat, az egyház Krisztusban gyökerező élete felmutatja a valódi, boldog élet lehetőségét és annak értékeit.MIT TEGYEN, HA GYERMEKÉT KATOLIKUS HIT- ÉS ERKÖLCSTANRA SZERETNÉ JÁRATNI?Amennyiben gyermeke 1. osztályos lesz, akkor beiratkozáskor írásban jelezze szándékát az iskola felé. Online beiratkozáskor a Kréta/Moza Iskolai Alaprendszerben kell jelezni ezt a szándékot.Amennyiben a gyermeke már második vagy felsőbb osztályban szeretne csatlakozni a hit-és erkölcs csoportokhoz, akkor május 20-ig jelezheti írásban szándékát az iskola felé (a gyermek osztályfőnökének, e-mailben).[A tájékoztató PDF formátumban is elérhető: Megtekintés]Elérhetőségek:E-Mail: [].: +36-72/ 513-016Weboldal: http://pecsiegyhazmegye.hu