Híreink

„Próbáld ki! Fedezd fel!” - tehetséggondozás az Árpádban
„Próbáld ki! Fedezd fel!” - tehetséggondozás az Árpádban
A Pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium 66 órás tehetséggondozó foglalkozássorozatot szervezett diákjainak. Az iskola 5-8. évfolyamos, emelt szintű informatikaoktatásban részt vevő tanulói közül 16 fő látogatta a szakkört a 2022/23-as tanévben. A tevékenységek között szerepeltek logikai és kreatív játékok, játékos matematika, fraktálok felfedezése, „illúziókeltő” rajzkészítés, szimmetriavizsgálatok, rajzkészítések Geogebra programmal, egyszerű programok megírása Scratch-ben, Lego Mindstorms robotprogramozás, 3D tárgyak tervezése és nyomtatása, filmkészítés. A tanulók lelkesen és nagyon kreatívan vettek részt a munkában. Tehetségnapon bemutattuk a szakköri tevékenységet és a produktumokat.Egynapos tanulmányút is megvalósult a programban, Budapesten 2023. május 9-én. A tanulók meglátogatták a Csodák Palotáját, ahol kísérleteket végeztek, interaktív foglalkozásokon és 9D-s vetítésen vettek részt. Az Illúziók Múzeumában térhatású fotókat készítettek érdekes szituációkban és egy varázslatos programban vettek részt. Az utazás és a programok teljes költségét az NTP-INNOV-22-es pályázat fedezte. A pályázat támogatói: a Nemzeti Tehetség Program keretében az Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Minisztere.Páhi Zsuzsannaszakkörvezető  
2023. 06. 30. 03:51
Nyelvtanári továbbképzések az Erasmusszal
Nyelvtanári továbbképzések az Erasmusszal
ERASMUS + KA1 rövid futamidejű mobilitási projektünk (2022-1-HU01-KA122-SCH-000074063) pontosan egy éve nyert zöld utat, így iskolánk lehetőséget kapott, hogy tanáraink külföldi szakmai látogatáson (hospitálás) és továbbképzéseken vegyenek részt. Cél a tanárok szakmai kompetenciáinak fejlődése, a munka minőségének javulása, az oktatási rendszerek jobb megértése és az idegen nyelvi kompetenciák fejlődése. Eddig két tanárkollégánk járhatott Düsseldorfban és Essenben, idén nyáron azonban nyolcan kelnek útra Ausztria, Németország, Olaszország tájaira, majd ősszel még három tanárunk zárja a projektet Németországban, Törökországban és Máltán. A továbbképzések és látogatások alkalmával osztálytermi menedzsment megoldásokat, új módszereket (digitális ötletek a tanításhoz az online, személyes és hibrid oktatásban, e-learning alkalmazások, webdesign, interaktivitás – kreativitás), hatékony motivációs, együttműködési és értékelési stratégiákat, játékalapú tanulási technikákat ismerhetnek meg, valamint a sikeres iskolavezetés alapjait és jövőorientált szemléletmódot. Reményeink szerint mindannyian élményekkel gazdagodva, friss motivációval érkeznek vissza. #erasmusplus, #árpád pécs, #tanárvagyok Tóth Éva projektkoordinátor
2023. 06. 26. 03:15
Évzáró ünnepély
Évzáró ünnepély
Az utolsó tanítási nap   utolsó órájában a 9.B osztályosok által szervezett vidám programmal zártuk a tanévet. Június 17-én viszont hivatalosan is elkezdődött a vakáció . Évzárónkon az osztályfőnökök értékelték az éves munkát, a  kitűnő és jeles diákok pedig dicsérő oklevelet és könyvet, könyvutalványt vehettek át iskolánk igazgatójától.Névsoruk:  Kitűnő-és-jeles-tanulóink.pdfGratulálunk nekik. és minden diákunknak jó pihenést, tartalmas időtöltést kívánunk!
2023. 06. 22. 16:41
Általános iskolai ballagás
Általános iskolai ballagás
Elballagtak 8. osztályosaink is. Búcsúzó beszédükben és műsorukban, melyet osztályfőnökük, Kukai Andrea és magyartanáruk, Szalinayné Szappanos Rita vezetésével állítottak össze, visszaemlékeztek az általános iskolai évekre, majd feltűzték szalagjukat az iskolazászlóra. Közösségi munkájukért négyen vehettek át jutalmat, és igazgatónk megköszönte az osztályért végzett munkáját Szin Laura szülőnek. Sok sikert kívánunk nyolcadikosainknak a további tanulmányaikhoz!Köszönjük a műsorban való közreműködést a kórusnak és Soós Bernadett tanárnőnek.További képeink: https://www.facebook.com/photo/?fbid=738059221660631&set=pcb.738061491660404 
2023. 06. 17. 09:42
Magyarország jó tanulója, jó sportolója
Magyarország jó tanulója, jó sportolója
Bartó Kinga Zora, 7.B osztályos diákunk, elnyerte a "Magyarország jó tanulója, jó sportolója" címet. A sikerhez gratulálunk, és a továbbiakban is kimagasló eredményeket kívánunk!
2023. 06. 17. 09:34
Gimnáziumi beiratkozás kilencedik évfolyamra
Tisztelt Szülők!Értesítem Önöket, hogy gyermekük iskolánkba történő beíratása 2023. június 22-én, csütörtökön 8:00 és 15:30 óra között lesz. Kérjük, a beiratkozás előtt, a KRÉTA e-Ügyintézés felületén (2023. június 14-től június 21-ig lehetséges csak!) küldjék be elektronikusan a Gimnáziumba felvételt nyert tanuló adatait számunkra, a "Beiratkozás középfokú intézménybe" (BKI) folyamat segítségével. (Ez a felület a pótfelvételin bekerült tanulók számára nem érhető el.)Felhasználói útmutató - Beiratkozás Tankerületi Központ fenntartásában működő középfokú intézménybeFeltétlenül hozzák magukkal az alábbi dokumentumokat: -általános iskolai bizonyítvány -személyi igazolvány -lakcímkártya -NEK-adatlap (Kormányablaknál igényelhető arcképes adatlap diákigazolvány-ügyintézéshez) -egészségügyi törzslap, oltási könyv, az általános iskolában kiállított egészségügyi átjelentő lap, amennyiben rendelkezésre áll. -TAJ-kártya 
2023. 06. 12. 10:23
Tehetségnap
Tehetségnap
Iskolánk 2016 óta viseli az Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet. Ennek szellemében tartottuk meg június 9-én a Tehetségnapot, ahol bemutatkoztak tehetséggondozó szakköreink és valamiben kiemelkedő, tehetséges tanulóink. A nap második felében műhelyfoglalkozásokon vettek részt diákjaink, kipróbálhatták magukat különböző logikai, nyelvi, technikai, drámás, médiás, művészeti és sporttevékenységekben. A napról készült fotók:  https://www.facebook.com/photo/?fbid=733163958816824&set=pcb.733164315483455Június 9-én az alsósok is tehetségnapot tartottak. A fellépők a következők voltak:1.a osztály: Magyar Emili (ének), Bogdán Médea Zoé (vers), Nagy Viktória (vers), Lukács Iván, Erdősi Zalán, Halmai Botond  (bukfenc bemutató), Farkas Réka, Mester Vivien, Török Edina, Szabó Anita, Nagy Viktória, Kirsch Fruzsina, Bogdán Médea Zoé (tánc), Bali Benett, Fáth Dominik, Nagy Levente, Bátori Patrik, Vén Ádám (labdás ügyességi bemutató); 1.b osztály: az osztály közös énekléssel lépett fel; 1.c osztály: Kolompár Mirella (vers), Haraszti Áron (bűvészkedés), Bernáth Luca (tánc), Sólymos Nagy Karoline (tánc), Vajda Levente (labdás ügyességi bemutató); 2.a osztály: Kovács Dániel Zsolt, Raics Noel Zalán, Goman Lolita, Horváth Senon, Mitzinger Viktória (ének), Bodó Boróka, Hári Lili, Berger Elizabet Mirella, Góman Lolita, Mitzinger Viktória (balett); 2.b osztály: Szakács Bendegúz (gitár, karaoke), Bognár Nelli- Klaj Noémi (rajz), Szakács Bendegúz – Polgár Dorina (tánc), Papik Hanna- Polgár -Dorina (torna); 2.c osztály: Pilhoffer Liliána (vers), Adorján Bendegúz (furulya), Banó Léna (rajz); 3.a osztály: Kuti Attila (gitár, ének), Zoltay Ákos (furulya), Lenthy Ákos (rajz); 3.b osztály: Stamler Dalma (furulya), Técsi Janka - Köbli Luca rajz és kézműves termékek bemutatása), Rajnai Zoé - Povolni Dominik  4.a (tánc), Májszterics Kinga - Hangay Gréta (tánc), Regényi Zolna - Egri Zoé - Köbli Luca - Dusnoki Leila - Stamler Dalma (tánc), Palotás-Ősz Patrik (kosárlabda pörgetés); 3.c osztály:  Kudomrák Zalán (gitár), Tihai Lilla (rajz), Radó Lili, Máté Jázmin, Varga Nikoletta (tánc); 4.a osztály:  Fata Zsombor (gitár), Mészáros Botond (bűvészmutatvány), Illés Dominik (break), Deverdics Ramóna, Siklósi Nikolett (tánc); 4.b osztály:  Kabatek Márk, Kilvinger Fanni (vers), Szűcs Csenge (mazsorett tánc), Kőrösi Áron (tánc), Kétyi Gréta, Romvári Alexandra, Májer Alexandra, Vadász Veronika (tánc), az osztály közös énekléssel is fellépett.A kiskórus tagjai két dalt adtak elő, furulyán kísérte őket Adorján Bendegúz 2.c osztályos tanuló.Fotók:  https://www.facebook.com/photo/?fbid=733843528748867&set=pcb.733844962082057 
2023. 06. 11. 05:31
Gratuláltunk versenyzőinknek, sportolóinknak
Gratuláltunk versenyzőinknek, sportolóinknak
Iskolánk igazgatója idén is fogadáson látta vendégül a tanév során az országos és vármegyei tanulmányi és sportversenyeken kiemelkedő eredményt elért diákokat és felkészítő tanáraikat. Beszédében kiemelte, hogy örvendetes, milyen sokféle területen és tantárgyból álltak helyt az árpádosok a különböző megmérettetéseken.A meghívottak a következők voltak:Anyanyelvi versenyek: Major-Varga Trisztán (9.B), Ernszt  Dorka, Szűcs Hanna, Tarlós Eszter, Tóth Ramóna (10.A), Ujhelyi Zsolt, Szabolics Kinga, Stamler Csenge, Fehér Olivér (12.A), Regényi Boróka (5.B), Major Mínea Luca (3.c), Regényi Zolna (3.b)Honismeret: Maróti Márk, Bekes Máté, Hencz-Mosgai Ákos (10.A); Froner Dominik, Gerner Csaba, Őrlős Balázs (10.A); Pinterics Lili, Szegedi Nikolász, Tóth Alexandra, Benkő Zorka, Péter Dániel (6.B)Idegen nyelvek: német - Kovács Levente, Szélig Abigél Petra, Szilovics Balázs (12.A); Ernszt Dorka, Kordé Máté, Rózsavölgyi Gergő (10.A);  Pap Zsófia, Török Dorina (6.A); angol - Csokona Boglárka, Liebermann Liza, Balugyánszky Zsófia, Benkő Zorka (6.B); Karácsony Petra, Bartó Kinga Zora (7.B); olasz - Vass Virág (11.A)Matematika: Kovács Lotti Laura, Dörögdi Honor Ferenc (4.a)Kémia: Lakatos Nimród (8.A)Rajz: Regényi Boróka (5.B)Ének: Balugyánszki Zsófia, Gilbert Gréta, Hőgye Paulina, Kis Liza Eszter (6.B)Komplex tantárgyi versenyek: Kovács Lotti Laura, Dörögdi Honor Ferenc, Tóth Bence, Grosch Dominik (4.a)Sportolók: Farkas Boglárka (1. c), Csordás Bence (1.b), Mayer Ábel (2.a), Kotvász Dominik (3.b), Deutsch Henrik (3.c); Hársch Donát (6.B), Rácz Mátyás (11. B), Pap Zsófia (6. A), Miklós Márk,; Makay Zsolt, Őrlős Balázs, Erdélyi Levente, (10.A); Horváth Áron (5.A), Major-Varga Trisztán (9.B)Felkészítő tanárok: Szabóné Illés Erika, Andok Zsuzsa, Kovács-Burján Gizella, Szinder Nóra, Tóth Éva, Soós Bernadett, Himber Judit, Kata Viktória, Pálné Soós Erika, Deákné Palkovics Éva, Fromvald Nikoletta, Dr. Kiss Ibolya Ilona, Pap Noémi, Vadas András, Dr. Huszárné Kövesi Enikő, Markó Borbála, Szablya Zita, Stiefel László.Gratulálunk a diákoknak és tanáraiknak, továbbá köszönjük a program szervezését Szinder Nóra tanárnőnek.A rendezvényen készült fotók megtekinthetők: https://www.facebook.com/photo/?fbid=731282402338313&set=pcb.731285812337972 
2023. 06. 08. 03:38
A nemzeti összetartozás napja
A nemzeti összetartozás napja
A hagyományokhoz híven pécsi középiskolások részvételével rendezték meg a Zsolnay Negyedben a nemzeti összetartozás napi rendezvényt, melyen iskolánkat a 11. B osztály és osztályfőnökük, Békei Mária tanárnő képviselte. Az ünnepi műsorban szerepelt Ujhelyi Babett (5. B) is, aki Majthényi Flóra: Mi a haza? című versét szavalta. A program végeztével a diákok elhelyezték virágaikat az Összetartozás fájánál és testvériskolánk, a vajdasági Zenta gimnáziumának kopjafájánál.A program szervezője Guzsvány Éva tanárnő volt.
2023. 06. 02. 10:48
Gyermeknapi programok
Gyermeknapi programok
Az alsós gyermeknap nagyon jó hangulatban telt. A Hangoló Zenés Gyermekszínház előadása után sporttal, íjászkodással, aszfaltrajzzal, érdekes kísérletekkel telt a nap. Nagy siker volt a rendőrautó és a rendőrfelszerelés kipróbálása is. Köszönjük a szervezőmunkát Lengyel Lejlának és minden tanítónak, a fizikai kísérleteket Györei Kingának.Fotók: https://www.facebook.com/photo/?fbid=723430766456810&set=pcb.723431136456773
2023. 05. 28. 07:15
Kalandozások a kémiában
Kalandozások a kémiában
A Hevesy György kémiaverseny városi fordulójából a megyei fordulóba bejutva képviselték iskolánkat a 8.A osztályos diákjaink, Lakatos Nimród, Ruppert Balázs és Szőts Zalán.Ernszt Dorka (10.A) a Richter Gedeon Nyt. által meghirdetett “Te és a természettudomány - mesés történetek” című pályázaton írásáért a zsűri dicséretét kapta és könyvjutalomban részesült. A felkészítő mindkét versenyen kémiatanárunk, dr. Kiss Ibolya volt. 
2023. 05. 23. 14:00
Nyelvi versenyek eredményei
Nyelvi versenyek eredményei
Az Oktatási Hivatal Pécsi POK által megrendezett vármegyei angol nyelvi versenyen Karácsony Petra (7.B) 5. helyen végzett, a május közepén megrendezett OÁTV  döntőjén pedig baranyai elsőként került az 50 legjobb közé a döntőbe, ahol országos 19. helyen végzett. Több diákunk a 6 fordulós TITOK angol nyelvi levelezőversenyen értek el szép eredményeket. Balugyánszki Zsófia és Liebermann Liza (6.B) országos 3. lett. További szép eredményt ért el a 6.B-ből: Csokona Boglárka, Benkő Zorka., Faludi Boglárka, Pinterics Lili, Hársch Donát, Vízvári Flávió; a 7.B-ből Bartó Kinga, Tóth Zsófia, Dobszay Henrietta, Magyar Lívia, Pál Barnabás; a 4.b-ből: Brázay Botond, Kétyi Gréta, Kabatek Márk, Kovács Dorka, Májer Alexandra, Pálffy Vanda, Varga Eszter, Kőrösi Áron és Tarcsai Kende. Felkészítő tanárok: Fromvald Nikoletta (6.B) és Pap Noémi (7.B és 4.b). A TITOK országos nyelvi levelezőversenyen a németet tanuló diákok is szépen szerepeltek: Török Dorina és Pap Zsófia 6.A osztályos tanulók országos 7. helyezést értek el. Tanáruk: Szinder Nóra. Gratulálunk a diákoknak és a felkészítőknek!Fotók:  https://www.facebook.com/photo?fbid=720223486777538&set=pcb.720223660110854 
2023. 05. 23. 13:33
Diákolimpiai eredmények
Diákolimpiai eredmények
Az elmúlt két héten bonyolították le a körzeti, majd a megyei többpróba csapat- és egyéni versenyeket. Iskolánkat a II-III. korcsoportos fiúk és lányok képviselték, és szépen helytálltak a versenyen. Kiemelkedő eredményt ért el Hársch Donát (6. B), aki a megyei döntőn 1. helyezést ért el, így bejutott a zalaegerszegi országos döntőbe. Diákjaink az egyéni számokban is sikeresek voltak. Pap Zsófia (6. A) kislabdahajításban 3. helyen végzett, Miklós Márk (10. A) 100 és 200 m-en is a 4. helyet szerezte meg. A fiú 4x100 m-es váltónk 3. helyezett lett. A csapat tagjai: Makay Zsolt, Őrlős Balázs, Erdélyi Levente, Miklós Márk (10.A). Rácz Mátyás (11. B) megnyerte a magasugrást, így május végén a Győrben megrendezésre kerülő országos döntő résztvevője lehet. Gratulálunk a szép eredményekhez, további sikeres versenyzést kívánunk! Köszönjük a testnevelők munkáját!
2023. 05. 10. 04:39
Áprilisi versenyeredmények
Áprilisi versenyeredmények
A hónap folyamán számos kiemelkedő versenyeredmény született, melyekhez gratulálunk mind a diákoknak, mind a felkészítőknek! Az Oktatási Hivatal Pécsi Pedagógiai Oktatási Központja által meghirdetett „A Hétfejű Tündér” – komplex alsó tagozatos csapatversenyre összesen 21 csapat nevezett be Baranyából. A többfordulós versenyen szerzett pontok alapján a 6 legjobb eredményt elért csapat jutott be a döntőbe, köztük iskolánk 4.a osztályos tanulóiból álló csapata is, akik a vármegyei fordulón 2.helyen végeztek. Az előzetes fordulóban írt meséjükért pedig „A kedves átirat” különdíjat kapták. A csapat tagjai: Kovács Lotti Laura, Dörögdi Honor Ferenc, Tóth Bence, Grosch Dominik. Tanítójuk: Kata Viktória.MatekÁSZ verseny megyei fordulójában Kovács Lotti Laura 2., Dörögdi Honor Ferenc 3., Grosch Dominik pedig 9.helyen végzett. Mindannyian 4.a osztályosok, tanítójuk Kata Viktória.A négyfordulós levelezős Országos Honismereti Tanulmányi Versenyen iskolánk 6.B osztályos tanulói - Pinterics Lili, Szegedi Nikolász és Tóth Alexandra -  1. helyet értek el, Benkő Zorka és Péter Dániel pedig 5. helyen végzett. A diákok tárgy- illetve könyvjutalomban részesültek. Felkészítő tanáruk: Fromvald Nikoletta. Ernszt Dorka (10.A) a Richter Gedeon Nyt. által meghirdetett “Te és a természettudomány - mesés történetek” című pályázaton írásáért a zsűri dicséretét kapta és könyvjutalomban részesült. Kémiatanára: dr. Kiss Ibolya.A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei fordulójában Pécsi Sára (5.A) 11., Papp Alida (8.B) pedig 10. helyen végzett. Felkészítő tanárok: Szalinayné Szappanos Rita, illetve Szabóné Illés ErikaA Tudásbajnokság megyei fordulójában a következő eredmények születtek: Dusnoki Leila (3.b) matematika 7.hely, Szeitz Milán ( 3.b) matematika 13. hely; Palotás-Ősz Patrik (3. b) magyar nyelv 12. hely, matematika 23. hely; Regényi Zolna (3.b) magyar nyelv 7. hely, Regényi Boróka (5.B) magyar nyelv 9. hely.  Tanítójuk: Pálné Soós Erika. 
2023. 05. 06. 06:43
Árpád-díjasok és Árpád-emlékérmesek 2023-ban
Árpád-díjasok és Árpád-emlékérmesek 2023-ban
2023. 05. 06. 05:58